Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedden kellett volna megjelennie a bíróságon Vida Ildikó NAV-elnöknek abban a polgári perben, amelyet egy MSZP-s politikus kijelentései miatt indított az adóhatóság. Egy nappal korábban a NAV mégis elállt a pertől, mert a többszörös bizonyítási procedúra a per beláthatatlan ideig tartó elhúzódásához vezetne. A bírósági gyakorlat szerint a közfeladatot ellátó személyeknek az átlagosnál többet kell elviselniük – indokolta döntését a NAV.
Az utolsó pillanatban elállt a polgári pertől a NAV Érsek Zsolt, az MSZP Heves megyei elnökének ügyében. Érsek az egri városi televízió honlapja szerint tavaly októberben azt mondta, "a NAV vezetői a legnagyobb csalók" – adta hírül a Nol kedden. Érsek a kifogásolt nyilatkozatban úgy fogalmazott: "nem normális dolog, hogy a végrehajtó hatalom képviseletében lévő politikailag kinevezett vezetők ki vannak tiltva az Amerikai Egyesült Államokból, és ők ezt nem reagálják le".
A személyiségi jogok megsértése miatt indított perben kedden lett volna az első tárgyalási nap, ahová tanuként beidézték Vida Ildikó NAV-elnököt is. Ám egy nappal korábban az adóhatóság visszavonta keresetét, így az eljárást megszüntették – közölte a lappal az Egri Törvényszék.
A NAV eredetileg annak megállapítását kérte, hogy az alperesek megsértették az adóhivatal vezetőinek személyiségi jogait. Ezért a felperesek azt követelték, hogy Érsek Zsolték kérjenek elnézést, ezt saját költségükön tegyék közzé az MTI-n, az Eger Televízióban és annak honlapján. Emellett egymillió forint sérelemdíjra is igényt tartottak.
A felperes közölte: alaptalan és jogsértő a vád, hogy a NAV vezetője adócsaló, ráadásul ilyet csak olyan szándékkal jelenthet ki valaki, hogy a NAV eredményes működéséhez szükséges társadalmi értékítéletet negatív irányba befolyásolja. Az indokolatlanul bántó vélemény durván sérti az érintettek becsületét és jó hírnevét – érveltek a felperesek.
Nem látták értelmét a hosszas pereskedésnek
A NAV a Nol kérdésére azzal indokolta a kereset visszavonását, hogy a többszörös bizonyítási procedúra a per beláthatatlan ideig tartó elhúzódásához vezetne, mert a bírósági gyakorlat szerint a közfeladatot ellátó személyeknek az átlagosnál többet kell elviselniük. Ennek a hosszas procedúrának nem látta értelmét az adóhatóság, ezért kezdeményezte a polgári peres eljárás megszüntetését.
Az üggyel kapcsolatos büntetőeljárások ugyanakkor továbbra is folyamatban vannak – tette hozzá a NAV sajtóosztálya.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.