"Az építészeti program befagyott" - kemény kritika a Liget Projekt jelenlegi állásáról

Kemény cikket írt az Építészfórumra Bardóczi Sándor tájépítész a Liget Projet jelenlegi állásáról, miután kiderült, hogy a Közlekedési Múzeumnak is inkább a Városligeten kívül keresnek új helyet.

"Mozog a Liget Budapest koncepció, esnek ki a szekrény csontvázai, menekül a Közlekedési - egészen Kőbányáig? -, jegelve az építészeti program. A sziklaszilárdnak hirdetett elképzelést mintha futóhomokra alapozták volna" - kezdi a szakember, aki szerint a folyamatos újratervezést ugyan lehetne úgy is értékelni, hogy a Városliget Zrt. folyamatosan beépíti a koncepcionális kritikákat a programba, de ebben a folyamatban nem az alulról jövő (bottom up) kezdeményezéseknek osztanak lapot, hanem a kézivezérlésnek (top down), és "ennek során utólagos tűzoltások csak akkor történnek, ha már kialakult egy méretes – a kritikusok által amúgy előre jósolt - problémagóc a végrehajtás közben".

Hozzáteszi, maga a Liget a költségek tizedéből is megújítható lenne, ha nem egy nagy múzeumépítésről szólna a dolog, majd sorra veszi, hogy a tervezett épületek hogyan állnak most:

• Lázár János egy kormányinfón a hvg.hu újságírójának kérdésére beszélt arról, hogy a Városligeti Színház épületét áttervezésre visszaküldték, és ez akár több évvel veti majd vissza annak megvalósítását.
• Korábban felmerült, hogy a Csontváry Múzeumot teszik a PeCsa helyére, de aztán a kormány ezt is elvetette.
• Az új Magyar Nemzeti Galéria eredeti légies látványtervei egészen megváltoztak, és ahogy haladunk a műszakibb részlettervek realitása felé, "úgy konvertálódik át a pagodaszerű épület éppen olyan zárt tömeggé, több lépcsőben, mint az a Dagály esetében történt".

A nagy építészeti program mindenesetre befagyottnak tűnik, s erről Baán László miniszteri biztos egyre kevésbé tudja elirányítani a figyelmet

- írja Bardóczi, aki az új Magyar Nemzeti Galériáról hozzáteszi, már az építész gólyák is tudják, hogy egy képtárat nem túl szerencsés transzparens épületként lemodellezni, ami pedig most történik, az előre látható volt. "Egy monstrumot beerőszakolni a park közepébe jól kiválasztott látványtervi perspektívából lehetséges, műszakilag korrekt modelleken láttatni viszont már kijózanító" - írja.

• A Zene Háza esetében szintén van olyan pletyka, hogy azt is visszautalták újratervezésre, ezért egyelőre azt sem lehet tudni, hogy hogyan fog majd kinézni.
• Az egykori Vidámpark helyére tervezett Biodómnál, bár felcsillant némi remény arra, hogy a túlépített gagyi helyett egy nagyobb zöldfelületi intenzitású állatkerti bővítmény keletkezhet, ám helyette olyan nagyra hízott az épületálom, hogy még a minimális zöldfelületi arányt is épületen belül, pálmákkal szeretnék megoldani. "Urbanisztikai, városökológiai szempontból ez egy groteszk vicc. A telken belüli minimális zöldfelületi arányt nem erre találták ki. A kiviteli tender szakaszban kellett aztán rádöbbenni, hogy a kevesebb több (és talán finanszírozhatóbb) lett volna."
• A legkisebb port - eddig - a Néprajzi Múzeum kavarta, de a szerző szerint még ennél is érhetnek bennünket meglepetések.

Négy évvel a projekt hivatalos elindítása után most ott tartunk, hogy megvalósult épületként három kerti pavilont tud felmutatni a Liget Budapest program.

• A már felépített pavilonok Bardóczi szerint kicsiben remekül modellezik az egész koncepció tarthatatlanságát, a Feszl Frigyes által 1860-ban tervezett kerti pavilonépületek a mai Ligetben ugyanis "egyszerre hamisított múltidézés és funkcionális katasztrófa", az épületek ugyanis funkcionálisan, alaprajzilag alkalmatlanok arra, ami ma egy vendéglátó pavilontól elvárható, és az üzemeltetésük sem tud rentábilis lenni, méregdrágán kínálják a termékeiket. "Funkcionális praktikátlanságuk miatti elbódésodásuk nemcsak borítékolt ügy, hanem már megkezdődött valóság." Hozzáteszi, a közpark-üzemeltetésben van egy olyan európai trend, ahol a kioszkokat más funkciókkal próbálják egybeintegrálni,de a historizálással ez nem megvalósítható, mert ezek a pavilonok alkalmatlanok erre.
• "Pontosan ugyanez a probléma ugrott most ki a Közlekedési Múzeummal kapcsolatban is" - írja Bardóczi, az 1896-ban ideiglenesen felépített Pfaff-pavilon, amelyet most újjá akarnak építeni, ugyanis teljes mértékben alkalmatlan egy korszerű Közlekedési Múzeum céljaira. "Visszaépítését a látványtervi nagyotmondás, a historizálásban jól oldódó laikus közvélemény és az a bizonyos '44 előtti állapotokat hajszoló kormányzati becsípődés indokolta" - írja a szakember, aki szerint éppen a Városligetnél az 1896 előtti állapotok visszaállítása még fontosabb is lehetne, a liget ugyanis Pest városának első fizikai jelzése a polgárosodásra, és valójában 1816-os, reformkori termék, amelyet éppen 1896-ban erőszakoltak meg először vállalhatatlan mértékben a millenniumi kiállításra. Hozzáteszi, a Pfaff-pavilont ráadásul úgy is tervezték, hogy utána lebontsák.

Ebből az következik, hogy a Liget Budapest program valódi célja kezdetektől nem a park restaurációja volt, hanem a Milleneumi Ezredéves Kiállításé

- vonja le a következtetést a szakember, aki hozzáteszi, a tájépítészeti tervpályázat volt az utolsó a sorban, amelyet egyáltalán kiírtak: "a XXI. században az ország legfontosabb parkjában a tájépítészek az utolsók, akik valamit - a nekik hagyott helyen - tervezhetnek a futottak még szekcióban. De nőni fog a zöldfelület. Jogilag és papíron mindenképpen".

• A Közlekedési Múzeum most ejtett, eredetileg betervezett alagsori szintjeiről azt írja, azokat a fizika törvényszerűségei miatt kellett elengedni, a buszok, mozdonyok mozgatása ugyanis nem lett egyszerűbbé a felszín alatti térben, csak azért mert döntött a kormány vagy a miniszteri biztos. Az új rozsdaövezeti helyszín keresése Bardóczi szerint hatalmas nyereség a múzeumnak, de a Pfaff-pavilont ennek ellenére meg fogják építeni, "immár fiókintézményként a magyar innovációt akarja bemutatni – egy 120 éves pavilonban. Anakronisztikus, töltelékszagú, túl azon, hogy gyakorlatilag tényleg semmilyen érv nem szól amellett, hogy a magyar innovációt feltétlenül a Városligetben kellene bemutatni" - a szakember felidézi, hogy a magyar innovációt 2000 körül a Millenárison egy kiállítással már amúgy is bemutatták, az egykori Ganz-birodalom II. kerületi központjába pedig kultúrtörténetileg is jobban illene a magyar innovációs kiállítás, mint a Városligetbe.
• A felépítendő Pfaff-pavilon alá azonban továbbra is építeni akarnak egy -1. szintet, amely egy 350 férőhelyes parkoló lenne, ezzel pedig a meglévő fák és zöldfelületek ugyanakkora veszteséget szenvednének, mint a Közlekedésivel szenvedtek volna. A parkoló ráadásul nemcsak a pavilont, hanem a Galériát is kiszolgálná, a VÉSZ szerint föld alatti összekötéssel.

A fent ismertetett mozgásokból talán egyre többen érzékelik azt, hogy a nagyon sok kommunikációs pénzből sziklaszilárdnak láttatott koncepció mégis inkább futóhomokra épült. Ebből még bármi lehet: óvatos kihátrálás, választások előtti taktikai visszavonuló, újult erőbedobás, torzóként maradt gödrök, dacos csakazértis vagy további képtelen ötletcunami.

Bardóczi hozzáteszi, új városi zöldfelületekkel, parkokkal Budapesten egyébként elég sok szavazatot lehetne szerezni, de már az is előrelépés lenne, ha közparkjaink esetében nem az jelentené a kiemelt kormányzati gondoskodást, ha teleszórjuk azokat új épületekkel, hanem az, hogy zöldfelületként rehabilitáljuk őket a használói igényeknek megfelelően.