Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

2016. Az év, amikor beigazolódott, hogy a kétfarkúak mély igazsága nemzetünk vezetőiről – „ezek hülyék” – nem elegendő.

2016-ban az emancipációs és egyenlőségi küzdelmek épp akkora – világméretű – vereséget szenvedtek el, mint 1914 nyarán, amikor az addig a proletár nemzetköziséget ímmel-ámmal, de még hirdető szociáldemokrata pártok megszavazták a hadihiteleket, „honvédő” álláspontot foglaltak el, és saját államaik imperialista burzsoáziája mellé álltak. Az ismeretes eredménnyel.

Az iszlám terrorizmus és a menekültválság együttes hatására hirtelen a bevándorlás lett a fő probléma. Még Anglia Európából kiválásában is fontos (bár nem döntő) szerepet játszott a kelet-európai vendégmunkásokkal szembeni – azóta is növekvő – heves ellenszenv. A kulturális különbözőségnek és összeférhetetlenségnek álcázott etnicizmus és fajgyűlölet összeroppantotta a „polgári demokrácia” (alkotmányos, többpártrendszerű jog- és osztályállam) épületét.

A mérsékelt balközép, amely Észak-Amerikában és Európában eddig nagyjából meghatározta a tónust, bár az 1970-es évektől folyamatosan tolódik jobbra, megszűnőben van.

A szociáldemokrata pártok – a brit Munkáspárt bizonytalan pozíciójú vezetőjének, Jeremy Corbynnak és csoportjának a dicséretes kivételével – többnyire épp oly sovén, rendőrállami pártok, mint mindenki más, gondoljunk a franciaországi és ausztriai kormánypolitikára például. Kelet-Európában a szerbiai, romániai, szlovákiai szocialista vagy szociáldemokrata párt az új típusú etnicista (rasszista-kulturalista) politikát jól kombinálja a a hagyományos nacionalizmussal és klerikalizmussal. A magukat még „kommunistának” tituláló pártok Oroszországban, Csehországban, Dél-Afrikában, Indiában a helyi etnikai, illetve kasztos előítéleteknek hódoló, autoritárius és konzervatív alakulatok. (A két utóbbi helyen neoliberális gazdaságpolitikát is folytatnak.)

Magyarországon a menekültkérdésben a két legnagyobb szavazótáborral rendelkező „demokratikus” ellenzéki párt, az MSZP és az LMP megadta magát, és némi vonakodással (s lényegtelen fönntartásokkal) lassan, de követi az uralkodó, egyre szélsőségesebben jobboldali kormánypártot, a Fidesz-KDNP-t. A legnépszerűbb ellenzéki párt, a ma már a Fidesznél kevésbé szélsőséges, bár potenciálisan még mindig szélsőjobboldali Jobbik eleve bevándorlásellenes volt (és maradt). Azok a kisebb pártalakulatok, amelyek mindevvel voltaképpen nem értenek egyet, a helyzet reménytelenségét látva elhallgattak. Mindannyian tesznek retorikai engedményeket a hagyományos szalonirredenta nacionalizmusnak is. Bár minden ellenzéki párt – saját jól fölfogott érdekében – bírálja a kormányhű oligarchia csakugyan elképesztő térhódítását és szemérmetlen zsákmányolását meg a médiák leigázását (stb.), ugyanakkor alternatív gazdaságpolitikát nem terjeszt elő. (Részletkérdésekben persze vitatkozik.) Ellenzékisége kicsinyes, tehetetlenül gyűlölködő, gyakran nem megy túl az öncélú akadékoskodáson. Nem számítanak.

A pártkereteken kívüli tiltakozó mozgalmak rendre elhalnak.

Mindez annak ellenére igaz, hogy a radikálisan jobboldali kormányzatot az emberek nem kedvelik, azok se nagyon, akik ismét rá kívánnak szavazni. De a hagyományos politikával még mindig reménytelenül vesződő kisebbség körében ezek a kedvetlen Fidesz-szavazók vannak többségben. A népszavazás érvénytelensége és eredménytelensége főleg a közömbösségnek, passzivitásnak és a kormánytábor zsugorodásának a következménye, nem pedig az elvszerű antirasszizmusnak.

Pedig a Kétfarkú Kutya Párt sikere, népszerűsége mutatja, hogy van még a magyar társadalomnak antirasszista-antifasiszta tartaléka. De a kétfarkúak mély igazsága nemzetünk vezetőiről – „ezek hülyék” – nem elegendő.

A szegények iránti megvető közöny, a munkások és a kisnyugdíjasok eltűnése a nyilvánosságból az 1994 utáni liberális értelmiség és középosztály műve. A romák liberális pártolása szentimentalizmus és önigazolás, nem ér semmit. A nevetséges alamizsnákkal és borravalókkal kifizetett magyar népet minden „tényező” magára hagyta és elfelejtette. Ilyen cikket hagyományosan avval illik befejezni, hogy ez még megbosszulja magát. Nem biztos.

 

Ennek az írásnak rövidített változata megjelent a HVG friss, karácsonyi duplaszámában, amelyben emellett Tóta W. Árpád, Seres László, Hont András valamint Balavány György, Ceglédi Zoltán, Csunderlik Péter, Konok Péter, Mérő László, Papp Réka Kinga és Para-Kovács Imre visszatekintését is olvashatják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!