Harry Potter harca János vitézzel: az elmúlt nyolc év az oktatásban
Példátlan átalakítást hajtott végre az oktatási rendszerben az Orbán-kormány 2010-től. Példátlanul sok területre kiterjedőt és példátlanul mellőzve a szakmai érveket, nemzetközi trendeket, a párbeszédet. A reformok átgondolatlanságát az mutatja legjobban, hogy az utóbbi évek már a saját intézkedéseik visszaalakításáról szóltak. Az "eredmények" már jól látszanak.
"Felborult a nemzeti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János vitézt" – jelentette ki 2010-ben az oktatási területért felelős KDNP-s államtitkár, Hoffmann Rózsa.
"Inkább Harry Pottert olvassanak alsóban, mint Jókait" – mondta tavaly az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásáért felelős Csépe Valéria.
Akár jelképes is lehetne az elmúlt nyolc év oktatáspolitikájáról ez a két mondat, hiszen a hoffmanni kirohanást tettek követték (az ellenreformot leíró köznevelési törvény és alaptanterv megalkotása 2011-ben), most pedig ezek káros hatásának a korrigálására látunk kísérleteket.
Elszalasztott lehetőség
2010 előtt elég sok, és egyébként jól dokumentált problémája volt a magyar oktatásnak az elaprózódott fenntartói rendszertől a szociális esélykiegyenlítés hiányán át a gyenge tanulói eredményességig (igaz, akkor még legalább a PISA-átlag körül voltunk, ez azóta jelentősen romlott!) – ezeket korábban itt foglaltuk össze.
Egy új, pláne kétharmados felhatalmazással bíró kormánynak történelmi lehetősége lett volna ezeket orvosolni. Ehelyett a 2010-es (és a 4 évvel későbbi) kampányban egy szó nem esett arról, mire készül az Orbán-kormány a magyar iskolákban. A kormányalakítás során a területet átadták a KDNP-nek, jött Hoffmann Rózsa (akinek hiperaktivitása állítólag magát Orbánt is meglepte), és másfél év alatt véghez vitte mind a közoktatás, mind a szakképzés, mind a felsőoktatás mélyszántását átszabását. Közben lecsökkentették a tankötelezettség felső határát 18-ról 16 évesre.
Azért tegyük hozzá, nem kisebbítve Hoffmann "érdemeit", hogy az átalakításokban volt egy nem is titkolt társtettese, az iparkamarai elnök, Parragh László.
Persze a fő felelős, a realitásokhoz, adatokhoz, nemzetközi trendekhez nem igazodó terveiben ellentmondást nem tűrő miniszterelnök. ("Hagyjuk a számokat, Zolikám!" – mondta egy ízben a szakmai érvekkel magyarázó volt oktatási miniszterének, Pokorni Zoltánnak.)
Ez a "hagyjuk a számokat", mint írtuk, később is rendező elv lett: számos tanulmány (még kormány által rendelt tanulmány is!) mutatott rá a készülő vagy később a már elkészült jogszabályok (köznevelési törvény, NAT, mindennapos testnevelés stb.) negatív hatásaira: ezeket vagy eltitkolták, vagy félremagyarázták, vagy egyszerűen nem vették figyelembe.
Az oktatási átalakításoknak ugyanis nem szakmai alapjai voltak, nem jobbá akarták tenni az oktatást, hanem olcsóbbá, és ellenőrzötté, központból vezérelhetővé.
Klikkesített megoldás
A központosítás elve az volt, hogy azzal kiegyenlítik az iskolák közötti különbségeket. Ez, mint már látjuk, nem jött be, viszont számos, korábban kiválóan működő iskola színvonala zuhant. Létrejött a Klik (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ), amelynek büdzséje eleve drasztikusan alultervezett volt, az évek során állandóan konszolidálni kellett. Tavaly januártól átvette az állam mindenütt az iskolák működtetését is (korábban csak a nagyobb településeken ez maradt az önkormányzatnál), persze úgy, hogy a településektől még pénzt is elvontak szolidaritási adó formájában. Volt néhány lázadó település, aki ellenállt, ezektől erővel próbálta átvenni az állam az iskolákat. Érdekes azonban a csömöri helyzet, ahol hamarosan az Alkotmánybíróság dönt arról, egyetért-e a fővárosi bírósággal, miszerint az államosítás alaptörvényt sért.
Az egyházi iskolákat viszont helyzetbe hozta a kormány. Rájuk nem vonatkozik egy sor szabály, az egyentankönyv kötelezőségétől a körzeti tanulók kötelező felvételéig. Az utóbbi mellesleg lehetőséget ad sok helyen az államilag támogatott szegregációra. De a lényeg a busás támogatás: ma egy egyházi iskolába járó gyerek után több mint háromszor több állami támogatás jár, mint egy állami iskolás után. Nem csoda, hogy alaposan megszaporodtak a felekezeti iskolák.
A tanárok életpályamodellt kaptak az új jogszabályokkal, aminek alapján többet kell dolgozniuk több pénzért, viszont rengeteget kell adminisztrálniuk, portfóliót gyártaniuk. Szakmai autonómiájukat megnyirbálták, még azt is előírták, hány órát töltsenek az iskolában. Az igazgatóknak semmilyen valódi jogköre nem maradt arra, hogy az iskoláját valóban vezesse. A diákok zsúfolt tananyagot köszönhetnek a NAT-nak (ez állt a januári tiltakozásuk fókuszában is), így nem jut idő a készségeik megszilárdítására, az egyéni tanulói utakra, a differenciálásra, a kooperatív tanulásra. És a változásokat még sokáig lehetne sorolni a mindennapos testneveléstől az etikaóráig.
Biciklik
2016 januárjában – miután Miskolcról elindult a "kockás inges" tanári tiltakozó akció – Balog Zoltán emberminiszter bevallotta, hogy "túltolták a biciklit", visszavesznek egy kicsit a központosításból. Ennek eredménye az lett, hogy a Klikből lett egy KIK és sok kis Klik. Ez ugyanaz a képlet, mint a Harry Pottert ki a tananyagból, majd Harry Pottert be a tananyagba.
Nyolc évvel az Orbán-kormány megalakulása után nagyjából arról szól az oktatáspolitika, hogy saját hibáit korrigálja, és ezt mindig sikerként állítja be. A túlzsúfolt NAT-ot felülvizsgálják, és csökkentik a tananyagot (siker!), talán átgondolják a mindennapos testnevelést (siker!), a pedagógusok életpályamodelljében megígért fizetésemelést nem fizették ki ugyan a beígért módon, de öt év alatt igen (siker!), továbbá adminisztrációcsökkentésen gondolkodnak (siker!). Az igazgatóktól elvont jogosítványok egy részét visszaadják (siker!), sőt még kapnak egy kis pénzt is az intézményvezetők, hogy ha betörik az ablak, hívhassanak üvegest (siker!) stb.
A közoktatás átalakításának hatásai pedig siralmasak: a PISA-eredmények folyamatosan romlanak, és ezt az sem írja felül, hogy egy másik nemzetközi vizsgálatban, a PIRLS-ben most is, mint mindig, jól szerepeltünk. A magyar iskola továbbra is sereghajtó a családi hátrányok kompenzálásában. Az iskolai végzettség nélküli lemorzsolódás átlagosan több mint 12 százalékos, de egyes térségekben 20 százalék.
Mi lesz a DOS-sal?
A legnagyobb "bicikli-visszatolás akció" egyelőre a színfalak mögött zajlik, ráadásul nem is az Emmiben. Deutsch Tamás vezetésével elkészült és a kormány el is fogadta azt a Digitális Oktatási Stratégiát (DOS), amelynek bevezetése a hoffmanni reformokat alapjaiban rúgná fel. Az ugyanis nem csak arról szól, hogy wifit kap az iskola, meg laptopot a gyerek, de gyökeresen mást ír le a tanári autonómiáról, tartalmi követelményekről, a tankönyvpiacról, a pedagógus-életpályamodellről és egy sor más dologról, mint amit itt 2010 óta ráerőltettek a rendszerre. (Erről bővebben itt olvashat.)
A következő ciklus nagy kérdése lesz, ha nyer a Fidesz, hogy e két irányvonal hogyan fér meg egymással, vagy inkább, hogy melyik kerekedik felül. A DOS ugyanis elvileg a 21. századról szól, a köznevelési törvény és az egyéb jogszabályok pedig a 19. századról. Együtt nem megy a kettő.
Szakik országa
2010 előtt a közoktatás része volt a szakképzés. Ezt a helyzetet Orbán Viktor kormánya megszüntette, a szakképzést, annak minden intézményével elvonta az Emmitől és a nemzetgazdasági minisztériumhoz csatolta. De tudjuk, és Parragh László nem is titkolja, hogy valójában az ő elképzelései mentén alakult át a szakoktatási rendszer olyanná, amit egy volt kollégája szerint "egyszer használatos szakmunkás-modellnek” is lehetne nevezni.
A négyről három évre leszállított szakoktatásban ugyanis szinte semmilyen közismeretet nem tanulnak a diákok, ott a betanított munkára épülő, összeszerelő típusú feladatokra készítik fel őket. A szakközépiskoláknak elnevezett szakiskolákban a gyerekek nem tanulnak meg tanulni, még ha fel is készülnek az adott szakmákra, azok a tudások hamarosan elavulnak. A szakgimnáziumoknak elnevezett szakközépiskolákba járók számára pedig beszűkültek a továbbtanulási lehetőségek, sem az érettségijük, sem a megszerzett szakmájuk nem teljes értékű – vallja Szilágyi János volt kamarai oktatási igazgató.
"Minek ide gimnázium, érettségi, diploma, amikor egy jó szakma többet ér a diplománál" – harsogja Parragh állandóan a miniszterelnökkel együtt. És nem csak mondják, teszik is. Mivel a szülők nemigen szeretnék a gyerekeiket ebbe a zsákutcás képzésbe adni, a kormány könnyen elintézheti, hogy kevesebb gimnázium legyen, és így több szakiskolás. Vannak már erre baljós jelek, a választásokig állítólag jegelve.
Nem középiskolás fokon
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár 2017 végén kijelentette, hogy "a felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk". Hogy ezt mire alapozza, az nem világos. Amit lehet tudni: egyre kevesebb pénzből működik a felsőoktatás, egyre kevesebben járnak egyetemre-főiskolára, és szinte soha nem kerül fel a nemzetközi toplistákra egy magyar egyetem sem.
Mindenesetre az tény, hogy Palkovics működése alatt viszonylag problémamentesnek tűnik a terület. Bár időnként felhorgad a közvélemény egy-egy egyetem – Corvinus, BME – körüli balhé miatt, igazán nagy port csak a CEU elleni kormányzati cunami keltett az utóbbi években, ebben azonban nyilván közrejátszott, hogy itt nem is próbálták igazán szakmainak feltüntetni a politikai támadást.
A látszólagos nyugalom mögött állandó átszervezések, profiltisztítások, regionális erőforrások integrációja áll. Létrejöttek új intézményi típusok, például az alkalmazott tudományok egyeteme, vagy a közösségi főiskola. Átláthatatlanabbá vált az intézmények finanszírozása: korábban normatív finanszírozás volt, tehát, ahová sok hallgató járt, több pénzt kapott. Ma bázisfinanszírozás van, amit sokszor kemény alkuk befolyásolnak.
Persze az egyetemek nem nagyon ellenzik a kormány intézkedéseit, hiszen vezetésükbe erősen beleszól az állam a kancellárok kinevezésével, de a rektorok is most már nagyjából lojálisak a kormányhoz (sőt, a debreceni vezetők Putyin díszdoktorijával és a CEU-t elítélő közleményével már azon is túltesznek).
Nem volt pedig sima menet a felsőoktatás átalakítása. Ma már alig emlékszünk, de miután a Gyurcsány-kormány gyakorlatilag belebukott egy minimális tandíj bevezetésének ötletébe is, és Orbán hangosan ellenezte, hogy fizetőssé tegyük a felsőoktatást, a Fidesz hatalomra kerülve kitalálta az önfenntartó felsőoktatási rendszert, azaz: fizessen, aki tanul. Drasztikusan csökkentették (volna) az államilag finanszírozott helyeket, és bevezették a tandíjat (még akkor is, ha paródiaszerűen kerülték ezt a kifejezést a fideszes politikusok).
Erre a diákok országszerte elfoglalták az utcákat, sőt egyes egyetemeket is, tiltakozva a tandíj és a szintén bevezetett röghöz kötés (a diploma utáni magyarországi munkavállalást előíró intézkedés) ellen. Talán ekkor, 2012 decemberében volt az első totális kommunikációs zavar a kormányban valamiről, összevissza beszéltek az állami keretszámokról. Orbán Viktor elment találkozni néhány fiatallal (kiderült: fidelitasosokkal) egy romkocsmában, és kijelentette, nem lesznek keretszámok. Végül ilyeneket valóban nem határozott meg a kormány, ám a felvételi ponthatárok megszabásával tulajdonképpen továbbra is beleszól, mely szakra, nagyjából hány hallgatót vegyenek fel. A lényeget tehát elérte: csökkentette a felsőoktatásra szánt állami forrásokat.
És ez látszik is a hallgatói létszámok csökkenéséből. Valamennyi képzés adatait összevetve mindössze 283 350 hallgató vesz részt a 2017/18-as tanévben, ami 3700-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ebbe a felsőfokú szakképzésen keresztül a doktori képzésig minden beletartozik. Ilyen kevesen utoljára az 1998/99-es tanévben jártak főiskolára vagy egyetemre, a 2000-es évek közepén pedig meghaladta a 400 ezret a hallgatói létszám. A demográfia valamennyire ebben közrejátszik, de nem ilyen mértékben.
"Mindezek teljes egészében a társadalmi mobilitás ellen hatottak, a hátrányos helyzetű tanulók jó része már kiszorult a felsőoktatásból. Pedig a fejlett világban konszenzus van arról, hogy a gazdasági fejlődéssel egyre több diplomásra lesz szükség" – mondta Polónyi István oktatáskutató.
Az Eurostat adatai szerint 2015-ben még 34,3 százalék volt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 30-34 éves korosztályban, 2016-ban azonban már csak 32,8 százalék. Így ahelyett, hogy közelítenénk a 39 százalékos uniós átlaghoz, elkezdtünk távolodni tőle. Ráadásul így az Európa 2020 stratégiában vállalt 34 százalék is veszélybe kerülhet, ha ez a trend folytatódik.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
