Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Trump első feleségének apja is jelentett az amerikai milliárdosról

Milos Zelnicek, Donald Trump amerikai elnök első, cseh származású feleségének apja rendszeresen jelentett az amerikai üzletemberről a szovjet KGB-vel szoros kapcsolatban álló csehszlovák titkosszolgálatoknak – írja saját forrásaira hivatkozva a The Guardian című brit napilap.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Trump első feleségének apja is jelentett az amerikai milliárdosról
A Respekt című prágai hetilappal folytatott közös kutatás eredményeiről beszámoló The Guardian szerint Zelnicek – Ivana Trump apja – részletesen beszámolt a titkosszolgálatoknak Ivana hazalátogatásairól, illetve arról, miként alakul a milliárdos vej New York-i élete. Trump főként az 1988-as, George Bush által megnyert elnökválasztás után lett érdekes a csehszlovák és a szovjet titkosszolgálat számára,. „Trump nagyon érdekes volt számunkra, tudtuk, hogy nagyon sok kapcsolata van. Azért is figyeltünk rá, mert tudtuk, hogy komoly befolyással rendelkezi, s hogy fontolgatta az elnökválasztáson való indulást is” – idézte a The Guardian Vlastimil Deneket, a csehszlovák titkosszolgálat, a Statní Bezpecnost (StB)  egykori tisztjét.
AFP / Spencer Platt / Getty Images

Bár a cseh archívumokból származó dokumentumokból nem derült ki egyértelműen, hogy a Trump-dossziét a csehek megosztották-e a KGB-vel, az 1980-as években a szovjet titkosszolgálat nagylétszámú képviseletet működtetett Prágában, és sok StB-ügynök közvetlenül is dolgozott a szovjeteknek. 1987 nyarán Donald és Ivanka Trump – Jurij Dubinyin akkori washingtoni szovjet nagykövet személyes meghívására – ellátogatott Moszkvába és Leningrádba, s az utat a KGB egyik fedőszerve, az Intourist nevű idegenforgalmi cég szervezte. Nem sokkal a moszkvai látogatás után közölte Trump először, hogy fontolóra vette az elnökválasztási részvételt.
AFP / Dominick Reuter

1988-ban – nem sokkal az amerikai elnökválasztás előtt – Ivanka hazatért szülővárosába, Zlinbe, s közölte apjával, hogy Bush fog diadalmaskodni. Az értesülést Milos Zelinek azonnal továbbította a szolgálatoknak. Az StB – aki konspiratív ügynökként kezelte Zelniceket – az amerikai külpolitikáról, a gazdaságról, valamint az amerikai titkosszolgálatok tevékenységéről akart részleteket megtudni. Donald Trump és Ivana Trump házassága 1977-től 1992-ig tartott. A The Guardian megszólaltatta volna a Trump után kémkedők egyikét, Jaroslav Jansát, aki azonban nem volt hajlandó szóba állt az újságírókkal, közölte, nem akar még sírba kerülni. Jansa 1986-ban lett ügynök, s éveken át gyűjtötte az amerikai üzletemberrel kapcsolatos adatokat.