Nesze, ennyi

Volt, aki a végtelenségig cinikusnak, pimasznak és szégyenteljesnek tartotta az akciót, de volt, aki úgy értékelte, Boris Johnson brit konzervatív kormányfő tántoríthatatlan, és csak egy cél vezérli, hogy végrehajtsa a nép akaratát, a Brexitet. Ezek a szélsőséges vélemények fogalmazódtak meg az után, hogy Johnson szombaton egyidejűleg három levelet postázott. A képviselők előzőleg az alsóházban meghiúsították, hogy a kormány és az EU között letárgyalt kilépési megállapodás módosított változatáról szavazzanak, ezért Johnsonnak lépnie kellett.

Az első levelet a miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak címezte, és benne a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének halasztását kezdeményezte. De csak formálisan, mert a dokumentumot nem látta el kézjegyével, elküldésével ugyanis nem értett egyet, és az egészet csak azért csinálta, hogy törvényi kötelezettségének eleget tegyen. Az alsóházban a képviselők többsége, köztük pártja 20 renegátja ugyanis szeptemberben törvényt fogadott el, elkerülendő a Johnson számára elfogadható rendezetlen kilépést. Ez a törvény előírta, ha a kormányfő október 19-éig nem fogadtat el a kilépésről megállapodást a parlamenttel, 2020. január 31-éig újabb hosszabbítást kell kérnie az EU-tól. Johnson, csak hogy bizonyítsa, nem akarta az egészet, de nem tehetett mást, mellékletként a vonatkozó törvény szövegét is csatolta. A második levél Donald Tusknak, az Európai Tanács lengyel elnökének szólt. Ebben részletesen kifejtette, hogy nem támogatja az immáron harmadik hosszabbítást, mert az szerinte mind az Egyesült Királyság, mind az EU érdekeivel szembemegy. Majd megjegyezte, biztos abban, hogy megállapodása október 31-éig zöld utat kap az alsóházban, és akkor okafogyottá válhat a hosszabbítási kérelem. Mindenesetre lapzártánkkor kísérletet tett az újbóli szavazásra, amit a házelnök elutasított. A „Kedves Donald” megszólítású levelet Johnson már ellátta kézjegyével, ahogy a harmadikat is jegyezte, amelyben a brit képviselőket és a főrendeket arról tájékoztatta, hogy a parlament, nem pedig ő kért hosszabbítást.

Azért is igen kínos Johnson számára, hogy a hosszabbítást végül neki kellett kérnie, mert hatalomra kerülése óta Brexit-ügyben rendkívül magabiztos volt. Buldózerként viselkedett, csak vagdalkozott, mondott mindenfélét, legemlékezetesebb szólása így szólt: „Ha beledöglöm, akkor is kiléptetem az Egyesült Királyságot az EU-ból.” Megoldási javaslattal pedig csak az utolsó pillanatban, az október 17–18-ai uniós csúcs előtti héten állt elő. Majd miután alig hat nap alatt kialkudta az EU-val a módosításokat, a képviselőket lényegében kész helyzet elé állította. Az utolsó napra, október 19-ére, szombatra összehívta az alsóházat, hogy szavazzanak az EU-val az előző napi uniós csúcson jóváhagyott, módosított kilépési megállapodásról. Az eredeti szerződést még az elődje, Theresa May jegyezte, ám háromszori nekifutásra sem sikerült elfogadtatnia az alsóházzal az ír–északír fizikai határellenőrzés visszaállításának elkerülésére hivatott záradék miatt (lásd A Johnson-deal című írásunkat). A keményvonalas toryk, köztük Johnson számára az Egyesült Királyság egészét az EU-val vámunióban tartó kitétel elfogadhatatlan volt, azt az uniós tagsággal egyenértékűnek tartották.

Ez ugyan kikerült a mostani változatból, a Brexit tehát Johnson és hívei számára „keményebb”, az EU-val határozottabb szakítást jelentene, ám olyan engedményeket tett, amelyek az Egyesült Királyság teljes felbomlásával fenyegetnek. Azzal, hogy az EU és az Egyesült Királyság új vámhatára az Ír-tengeren jönne létre, és Észak-Írország, az ottani protestánsok felháborodására, más elbírálás alá esne, mint a szigetország többi része, a brit kormányfő lényegében lemond Észak-Írországról, jószerivel „odaajándékozza” a területet az Ír Köztársaságnak. Az EU annak idején ezt a mostani, a Johnson-féle változatot javasolta Maynek, aki akkor közölte: „nincs az a brit kormányfő, aki ebbe belemenne”, és ez után jött megoldásként a most törölt ír záradék. Míg a protestáns többségű Észak-Írország úgy érezheti, hogy odadobták Írországnak, Skóciának és Walesnek csalódottan tudomásul kell vennie, hogy még az átmeneti időszakban sem marad az EU vámuniójának a része. Mindez erősítheti az amúgy is meglévő szeparatista törekvéseket, különösen a Brexit-népszavazás idején az EU-tagság mellett voksolt Skóciában, ahol Nicola Sturgeon első miniszter nemrég ismételten bedobta, hogy újabb, ma már a kiválás komoly esélyével kecsegtető népszavazást akar a függetlenségről. Ehhez azonban a mindenkori brit kormány jóváhagyása szükséges.

A szombati alsóházi ülésen a módosított kilépési megállapodás sorsáról döntő szavazásra végül nem került sor, a kormány visszakozott. Ahogy Johnson 88 napos eddigi regnálása alatt eddig minden alkalommal kudarcot vallott az alsóházban, az ellenzéki és a hozzájuk csapódott kormánypárti képviselők ezúttal is megelőzték, és nem tudott érvényt szerezni akaratának. A konzervatív pártból a Brexit miatt nemrég kizárt húsz renegát képviselő egyikének, Oliver Letwinnek a kezdeményezésére olyan módosító indítványt fogadtak el, amely szerint a szerződésről csak az után voksolnak, ha a kilépési megállapodást kísérő végrehajtási jogszabályokat már törvénybe foglalták. A Johnsonnal szemben bizalmatlan képviselők számára ez jelentett garanciát arra, hogy nem kerülnek birtokon kívül: azaz elfogadják a szerződést, majd a még hátralévő két hétben a kormány a törvények gyakorlati megvalósításával kicsúszik az október végi határidőből, és jön a beláthatatlan következményekkel járó szabályozatlan kizuhanás.

Komoly gesztus volt az EU részéről, hogy nyitottnak mutatkozott a brit kormánnyal az újabb tárgyalásokra Johnson megannyi fenyegetése, fellengzős kijelentései után, és hogy folyamatosan késlekedett a megoldási javaslatokkal. Különösen annak fényében, hogy az EU-nak is kezd elege lenni abból, amit a brit kormányok három éve, a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének megnyitása óta művelnek, és felmerült, hogy mondjanak nemet az újabb hosszabbítási kérelemre, amelynek jóváhagyásához mind a 27 tagállam egyöntetű beleegyezése szükséges. Különösen Emmanuel Macron francia elnök pedzegeti, hogy ennek nincs értelme, ám Angela Merkel német kancellár ezt másképp látja. Bár jó ideje terjed, hogy a Johnson-kormány megkörnyékezett egyes uniós kormányfőket, köztük a magyar kormánnyal is konzultált a hosszabbítás vétója ügyében. Aligha akad azonban olyan tagállam, amelyik annak az ódiumát magára vállalná, hogy szívességet tegyen a briteknek.

Johnsont leginkább rövid távú célok vezérelhetik: mielőbbi előrehozott választást akar, annak reményében, hogy a parlamentben elfoglalt mostani kisebbségi helyzetét átfordítja. A percről perce változó helyzetben semmi sincs lejátszva, akár még újabb referendumra is sor kerülhet, amelynek során már nem vakon, mint 2016 júniusában, hanem a feltételek ismeretében mondhatna a brit nép véleményt arról, hogy valóban ki akar-e lépni az EU-ból.

TÁLAS ANDREA

talas.andrea@hvg.hu