Meghalt az első omikronos beteg Nagy-Britanniában

1 perc

2021.12.13. 12:15

Angliában tíz másik embert kezelnek biztosan omikron miatti fertőzéssel.

Elhunyt az első, a koronavírus bizonyíthatóan omikron változatával fertőzött beteg Nagy-Britanniában – írta meg a BBC. Az nem ismert, hogy a páciens mikor kapta el a variánst, és mikortól szorult kórházi ellátásra, illetve milyen volt a betegség lefolyása nála. Azt sem közölték, hogy volt-e oltása vagy valamilyen alapbetegsége. Azt viszont megosztották, hogy Angliában

összesen 10 fertőzöttet kezelnek kórházban az omikron miatt.

Boris Johnson brit miniszterelnök a hírek után azt mondta: fel kell készülni rá, hogy a vírusváltozat miatt többen kerülnek majd kórházba, és nem szabad azt mondogatni, hogy az omikron nem okoz súlyos megbetegedést.

Az Egyesült Királyságban megnövekedett az oltópontokra érkezettek száma, miután tudományos eredmények szerint két vakcina nem nyújt elégséges védelmet a Dél-Afrikából származó mutációval szemben. A harmadik, emlékeztető dózis viszont 70-75 százalékos védettséget képes adni brit szakértők szerint.

Az omikron már Magyarországon is megjelent. Az omikron kialakulásáról két elmélet is kering: az egyik szerint a variáns patkányokban fejlődött ki, egy másik szerint egy HIV-fertőzött emberben.