Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Amanda Coakley az amerikai Foreign Policyban azt írja, hogy a magyar miniszterelnök jó ideje Vlagyimir Putyin egyik leglelkesebb pomponfiúja volt a földrészen, egyben az illiberális demokrácia reklámarca, ám most hirtelen azt vette észre, hogy támogatja a szankciókat, noha Budapest keményen csörtézik Brüsszellel a demokrácia lebontása miatt. Vonakodva ugyan, de még abba is belement, hogy a NATO-fegyverszállítmányok áthaladhassanak az országon.
Az orosz támadás, benne lakótömbök ágyúzásával és szülőotthonok lebombázásával, egy csapásra éles fényben jelenítette meg Orbán Viktor Vlagyimir Putyin iránt érzett rokonszenvét. Miközben a magyarok egyre jobban aggódnak a keleti kapcsolatok miatt. De hát a politikus még az agresszió kezdete előtt is „békemissziót” teljesített Moszkvában és együttműködést ígért. Viszont hazafelé – más nyugati vezetőktől eltérően – nem állt meg Kijevben.
A választások közeledtével azonban elfordult Putyintól, nem propagálja a kapcsolatokat a Kremllel, inkább a biztonságra és a humanitárius válaszra összpontosít.
