Állami tőkével indul a Sárhegyi-Bártfai ügyvédcsalád űripari vállalkozása
Az állam magántőkealapja 86 százalékban vásárolta be magát a Sárhegyiék alapította cégbe.
Az állam magántőkealapja 86 százalékban vásárolta be magát a Sárhegyiék alapította cégbe.
Az Európai Unió támogatásaiból jóval nagyobb arányban részesültek közvetlenül vagy közvetve az Orbán-kormányhoz és a Fideszhez közeli cégek és szervezetek, mint azok, amelyek semlegesek. Ha tehát az unió korlátozza Magyarország hozzáférését a pénzekhez, azt leginkább Bayerék köre érzi meg.
Az Oscar-díjas lett Andrea Arnold filmje Kentnek abban a részében játszódik, ahol a mocskos matracokat kihajítják az ablakon.
Idegen országba menekülésről, beilleszkedésről, újrakezdésről mesél gyerekszemszögből gyerekeknek Judith Kerr ifjúsági regénye, az Amikor Hitler ellopta a rózsaszín nyuszimat, amelynek magyar kiadására világsikere ellenére több mint ötven évet kellett várni.
Trump a kapituláció tervét dolgozta ki Ukrajna számára, stratégiája olyan, mintha Putyin diktálta volna. Ki súg Trumpnak külföldről? A Pentagonban káosz van, Pete Hegseth miniszternek mennie kell. Témák és vélemények a világsajtóból.
Míg zajlik a vita, hogy a kormány végre rendbe rakja vagy éppen romba dönti a közösségi közlekedést, Tiborcz István érdekeltsége az állami tulajdonból megszerzett vasúti fuvarozócég után egy olyan buszos vállalkozásba is bevásárolta magát, amelynek Lázár János reformjai nyithatnak most új piacot.
A német multi hollandiai leánya nyitott fióktelepet Budapesten.