Az orosz imperializmus eredetét kutatja Andrzej Nowak lengyel történész könyve
Remélhetnek-e kíméletet vagy akár csak belátást (potenciális) áldozatai attól a birodalomtól, amely megrögzötten csakis önmagát tartja áldozatnak, és küldetése jegyében még a saját népét sem sajnálja? Az orosz imperializmus és (geo)politikai közgondolkodás nyugtalanító folytonossága jelenik meg Andrzej Nowak lengyel történész most megjelent könyvében.
Ha nem lenne Vlagyimir Putyin, mindez nem történhetett volna meg: sokan még ma is így értelmezik az Ukrajna ellen indított háborút, egészen sarkosan állást foglalva abban az örök vitában, amely „a személyiség szerepe a történelemben” felcím alatt zajlik. Ám miközben korántsem állítható, hogy ez az egytényezős magyarázat akár csak fikarcnyit is reménykeltő lenne a jelen helyzetben, a hozzáértők még ennél is sokkalta aggasztóbb komplexummal indokolják mindazt, ami idén február óta véres valósággá vált. Így Oroszország-szakértők, történészek rendre rámutatnak azokra az évszázados, sőt olykor már-már ősinek nevezhető képzetekre, amelyek egyrészt ukrán (és fehérorosz, vagy épp baltikumi) viszonylatban ott élnek az „egybeolvadás örömét” kikövetelni vágyó orosz hatalmi elit fejében, másrészt általánosságban vészes mértékű birodalmi küldetéstudatot és a Nyugat iránti heves ellenszenvet gerjesztenek.