Martin Amis szeptember 11-ről és a haláltáborokról is úgy írt, mint szinte senki más

Soha nem fogja megtudni a Julian Barnesszal, Ian McEwannal és Salman Rushdie-val egy lapon emlegetett Martin Amis, vajon kedvére valók-e a halálát kísérő szavak, az esetenként elcsukló hangon kinyögött méltató bonmot-k. Csupa nagy tekintély búcsúzott tőle. A New Yorkerben McEwan azt írta, olyan ember volt, akinek már nincs mit bizonyítania, mestere volt a villámparadoxonoknak, Dickenshez hasonlóan gyönyörködött az emberi természet vad különcségein. Szerkesztője, Michal Shavit szerint nehéz elképzelni a világot nélküle. Ő volt a király, szupermenő, rendkívüli stiliszta, zseniálisan szellemes, művelt, rettenthetetlen író, csodálatos ember. Barátja, a Nobel-díjra érdemes Salman Rushdie azt mondta, Amist az írásai, regényei, esszéi és novellái irodalmi óriássá tették.

Vladimir Nabokov, a modern próza atyamestere alighanem örömöt okozott volna neki, ha ő írja a nekrológját, de megelőzte az úton, ahová mindenki elér. Nabokov volt Amis álmainak házigazdája, aki az ifjú angolnak mindig a legkényelmesebb székét és a legjobb borát kínálta. Amis ranglistáján, már amennyiben volt ilyen, a Magyarországon is felettébb kedvelt Saul Bellow, a Henderson, az esőkirály Nobel-díjas szerzője volt a másik kitüntetett figura. Pótapjának és mentorának tekintette, akivel azzal szórakoztatták egymást, hogy saját nekrológjaik szövegeit rögtönözték. „Egy könyvespolc a műveimmel, ettől eddig én vagyok” – ez lehetett az egyik, és mi tagadás: Martin Amis saját könyveivel megrakott tékája makulátlan gyűjtemény.

A CBS tévécsatorna Amis-kisfilmje: