Ha napi 20 dekával kevesebb élelmet dob ki, nem kell, hogy furdalja a lelkiismeret

Az élelmiszerek termelése, feldolgozása, szállítása és forgalmazása során évente világszerte közel 16 milliárd tonna szén-dioxid és egyéb, az üvegházhatást fokozó gáz kerül a légkörbe. Ez a mennyiség az emberi tevékenység következtében keletkező teljes kibocsátás mintegy harminc százaléka. A szállításkor keletkezik a szektorra jutó károsanyag-kibocsátás ötöde, e szempontból a legrosszabb a gyümölcs- és zöldségágazat „teljesítménye”: a friss áruk akár kontinensek közötti továbbítására jut a szállításkor keletkező szennyezés több mint harmada.

A legfrissebb EU-s statisztikák szerint az unióban évente 57 millió tonna élelem végzi hulladékként, azaz minden polgárra 127 kilogrammnyi jut. Ez egy főre naponta majdnem 35 dekagramm – természetesen ez a teljes élelmiszerlánc vesztesége, aminek csak egy része az otthon kidobott élelem. A pazarlás nyomán uniós szinten 132 milliárd eurós a kár. Míg a fejlődő országokban elsősorban a termelés és a szállítás során keletkezik a veszteség, a fejlett államokban a megvásárolt termékek kidobásakor.

Az élelmiszer-termelés és -fogyasztás szerkezetének átalakításával tehát sokkal hozzá lehet járulni a fenntarthatósági célok eléréséhez. Az EU 2020-as, „A termelőtől az asztalig” programjában meg is határozta a legfontosabb feladatokat. E szerint a termelésben 2030-ig a vegyi növényvédő szerek alkalmazásának 50 százalékos, a műtrágyakiszórásnak 20 százalékos mérséklését, valamint az ökológiai gazdálkodás alá vont területek arányának 25 százalékra növelését akarják elérni.