Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A volt német külügyminiszter tart attól, hogy Franciaországban áttör a szélsőjobb.
Joschka Fischer volt német zöld külügyminiszter és alkancellár szerint Emmanuel Macron hatalmas kockázatot vállalt, amikor előrehozott választást írt ki, mert így hatalomra segítheti a szélsőjobbot. Szerinte ugyanis ha akár a németek, akár a franciák megválasztanák a szélsőjobbot, azzal elfordulnának az unió alapvető értékeitől, ez pedig az EU végét jelentené.
A kitelepített magyar sváb családba született politikus a Project Syndicate-en megjelent tanulmányában rámutat, hogy hiába egyenlő hivatalosan a 27 tagállam, azért Párizs és Berlin kiemelkedik közülük. Ennek megfelelő a politikai befolyásuk is. Viszont nem túlzás azt állítani, hogy a második világháború utáni megbékélésüknek köszönhető az Unió létezése.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.