Nemzetiközi lapszemle: Jahja Szinvar megölése elsősorban elrettentésnek jó, a háborúnak nem vet véget

5 perc

2024.10.19. 10:10

A Hamász folytatni fogja harcát, Izrael sem fog várhatóan leállni.

Neue Zürcher Zeitung

Pont azok az országok, a magyarok, lengyelek és litvánok kongatják menekültügyben a vészharangot, amelyek a legkevesebb kérelmezőt fogadják be. Szigorú intézkedésekkel elriasztják a migránsokat, vagy hagyják, hogy áthaladjanak az országon. Ám közben már a célállamok is lezárják határaikat, ezért Közép-Európában erősen megnőtt az illegális határátlépők száma.

A Frontex legújabb statisztikája első ránézésre kedvező: az év első 9 hónapjában 42 százalékkal esett vissza a határsértők száma. De az is látszik, hogy a korábbinál jóval többen próbálkoznak Lengyelországon és a balti országokon át. Egy év alatt a növekedés csaknem 200 százalékos.

Ezzel együtt ezt az útvonalat veszik igénybe a legkevesebben. A magyar kormány tavaly mindössze 30 embert fogadott be. Menedékpolitikája évek óta az elrettentésre, illetve a bejutott illegálisok átengedésére épül. Az Eurostat az idén 15 menedékkérelemről kapott értesítést a magyar hatóságoktól.

Neue Zürcher Zeitung

A lap egyik újságírója szerint az EU-n belüli hatalmi pókerben meglepő szövetség hoz friss szelet a migrációs vitába, olyasmit vitattak meg az utóbbi két napban Brüsszelben, ami sokáig tabunak számított. Mindenesetre

  • komolyan megvizsgálják a lehetőségét, hogy a menedékkérelmeket az Unión kívül bírálják el,
  • mérlegelik, hogy legyenek-e olyan központok, ahonnan visszafordítják az elutasított kérelmezőket,
  • hamarosan általános gyakorlat lehet a menedékjog hatályon kívül helyezése, amit a lengyelek jelentettek be.

Mindez annak a következménye, hogy sok országban jobboldali, mi több, szélsőjobboldali pártok kerültek be a kormányba. Nyomást gyakorolnak a migrációpolitika ügyében, és elnyomó intézkedéseket jelentenek be, illetve hirdetnek meg. Hollandia és Magyarország ki akar szállni az egész közös menedékszabályozásból.

De meglepő módon Brüsszelben is változott a hozzáállás, nem utolsósorban Ursula von der Leyennek köszönhetően. Az Európai Bizottság elnöke még a csúcs előtt reggelin látott vendégül több kormányfőt, köztük Orbán Viktort és ott létrejött az arra hajlandó államok szövetsége, amely gyorsítani és szigorítani kívánja a menedékeljárásokat.

Az egyeztetésen nem volt ott Németország és Franciaország, vagyis látszik, hogy mindkettő veszített a súlyából. De a közvélemény számára az a perdöntő, hogy a politika képes-e és hajlandó-e még irányítani a bevándorlást. Erre hamarosan válaszolni kell.

Economist

A közel-keleti káoszteremtés mestere, a Hamász vezetője, Jahja Szinvar halott, így újra él a tűzszünet esélye – fejti ki az elemzés. Amit Szinvar október 7-én csinált, az megváltoztatta az események menetét az egész térségben, igaz, nem úgy, ahogyan szerette volna. De azért az eltelt egy évben úgy tűnt, hogy földalatti búvóhelyéről pont ugyanúgy képes befolyásolni a dolgokat, mint elegáns irodáikból a politikusok.

Izrael mondhatja, hogy elérte a hadviselés fő célját. A véletlen segítette, mivel

egy járőr felismerte és tankok segítségével szétlőtte Szinvart.

Nem őt keresték és a holttestét is csak egy nap elteltével azonosították.