„Istencsaládhaza nincs. Nem létezik. Politikai blöff. Van Isten, van haza, és van család” – Esterházy a Vígben

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá.” Esterházy Pétertől ma alighanem ez a leggyakrabban ismételt idézet, amelynek még az sem árt meg, hogy szó szerint értelmezik, és az ő személyes véleményének tartják. Pedig nem az, tömény irónia az 1979-es Termelési-regény Ha én főnök lennék tagmondattal kezdődő, derűsen hömpölygő szövegének egyik ártatlan, ám könnyedén aktualizálható mondata. Kétségkívül időtállóbb, mint ugyanezen opus bármely másik sora, például az, hogy „Ha én főnök lennék, csizmaszáramban kést tartanék”, vagy hogy „kapafogú nyulaimnak füvet vágnék”. Pedig a stílusértékük azonos, ihletőjük Weöres Sándor, aki mottóként meg is idéztetik: Ha a világ rigó lenne…

Az irónia kockázatos műfaj, a halála az, ha nem értik és komolyan veszik. Örkény István groteszk egypercese, Az utolsó meggymag például csont nélkül átment, nem látott senki sértőt abban, hogy nemzetünk legutolsó négy sarja addig ügyetlenkedett, míg „úgy maradtak, ahogy voltak, egyik magyar a másikon”. Esterházyt ez ihlette az Így gondozd a magyarodat című, 28 perces, keserűen ironikus hangjátékra. A meghívásos pályázatra írt opus 1992-ben hangzott el először a Magyar Rádióban, és egyetlen gondolat köré épült: hogyan szakad szét az ország szekértáborokra nyelvileg is, nem csak mentálisan.

Esterházy Péter Ottlik Gáza Iskola a határon című könyvének saját kezű átiratával

Túry Gergely

Annak idején még csak röhögtető irónia volt, ám amikor legutóbb, 1995. március 15-én műsorára tűzte a Magyar Rádió, a nyelvi elkülönülés megtörtént, valósággá vált, és a politikai táborok közti hadviselés eszközeként működött. A hangjátékból kiragadott mondatokkal támadt rá Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke 1996 márciusában a szociálliberális kormányra, mert Kossuth-díjat merészelt adni az úgymond magyarság- és nemzetgyalázó Esterházynak (és Petri Györgynek). Esterházy lecsupaszított idézetei azóta is a fejére kitűzött vérdíjként terjednek a valóságos és a virtuális térben, afféle elfajzott művészet bizonyítékaiként ismételgetik azokat az egyik politikai térfélen. A másikon pedig hallgatnak, nem süllyednek bizonyos szint alá. Ami szintén egy ironikus mondat komolyan vétele.