Hidakat kell építeni az emberek között – interjú Korányi Eszterrel és Rana Szalmannal, a Harcosok a Békéért izraeli–palesztin civil szervezet társvezetőivel
6 perc
2024.12.23. 05:30
Nem bújhatunk el egymás elől, nem élhetünk külön-külön életeket – üzeni Korányi Eszter és Rana Szalman, a Harcosok a Békéért nevű izraeli–palesztin civil szervezet két társvezetője. Tizenöt hónapja próbálják a legnagyobb válságban is fenntartani a kommunikációt és képviselni a megbékélés hangját.
Több mint húsz éve dolgoznak megbékélési programokon, a 2023-as októberi terrortámadásban saját aktivistáik is meghaltak. Milyen tapasztalatokat hozott ez a különösen nehéz tizenöt hónap?
Korányi Eszter: A támadás sokként ért, váratlan helyzetek elé állított minket. Az izraeli átlagnál talán kicsivel jobban ismertük a gázai körülményeket, mégsem tudtuk elképzelni, hogyan tovább. Aztán nagyon gyorsan rendezni tudtuk a sorainkat közösen, zsidók és palesztinok. Már október 7-én megegyeztünk, hogy mindenképp együtt kell maradnunk. Egy héttel később már online értekezleteket tartottunk: vegyes csoportokban és külön-külön is. Voltak nagyon nehéz beszélgetések, mert erős volt a harag. Meg kellett értenünk, milyen alapvetően különbözik, hogy melyik oldalát látjuk ugyanannak a képnek, mennyire eltérő információkhoz jutunk hozzá, és mennyire más álláspontot képviselünk. Ez érvényes volt a Netanjahu-kormánnyal szemben kritikus izraeliekre és azokra a palesztinokra is, akik nyitottak voltak annak befogadására, ami az izraeliekkel történt. Sok mindenen átestünk azóta, de rengeteget segített az a kezdeti elhatározás, hogy együtt maradunk.
Ki kellett ehhez az összekapaszkodáshoz?
Rana Szalman: Sokat jelentett, hogy interneten azért kapcsolatban álltunk egymással, követtük, kivel mi történik. Két nappal a támadás után létrehoztunk egy sürgősségi csoportot, hogy valahogy válaszolni tudjunk a terrortámadás utáni mély válságra. Nagyon kevés ilyen izraeli–palesztin közös szervezet maradt fenn. Mi azért létezünk még, mert a szervezetünk nagyon erős alapokra épül. Több mint húszéves tapasztalatunk van az erőszakmentes együttműködésről. Kiérleltük az elveket, nagyon pontosan kidolgoztuk a módszereket. Sok nehéz időszakot és súlyos konfliktust átéltünk már, bár persze ami most zajlik, az a legsúlyosabb. Együtt vagyunk, mert van köztünk párbeszéd, mert megosztjuk egymással a félelmeinket, az érzéseinket.
Volt olyan határhelyzet, amikor ez az együttműködés veszélybe került?
R. Sz.: Az egymás iránti felelősség, gondoskodás és empátia átsegített a nehéz helyzeteken. Köztünk nincs helye a gyűlöletnek vagy a bosszúvágynak, mert mindannyiunk számára egyértelmű, hogy egy közösséghez tartozunk, és ugyanazok az alapelveink. Hogy mindannyian a legjobbat akarjuk egymásnak. Nem ítélkezünk egymás felett, és nem marasztaljuk el egymást. Nem pusztán szabályaink vannak, de meg is éljük a közösséget, az együvé tartozást. Ez tényleg az életünk, és a kormányzati akarat ellenére sem látjuk ellenségnek egymást.
Hogyan reagál erre a tágabb környezetük?