Diktatúrában nem érdemes hősködni – kipróbáltuk, rossz vége lett

Ha a hatalom állandóan az ellenségről beszél, és mindenkit ellenségnek lát, aki nem azt gondolja, amit ő, akkor úgy tudunk túlélni, ha észrevétlenek maradunk. Ha nem hiszik, ki is próbálhatják egy most megjelent kalandkönyvvel.

Diktatúrában nem érdemes hősködni – kipróbáltuk, rossz vége lett

Az a félelmetes az 1984-ben, hogy az ember akárhányszor találkozik vele, bármilyen épp regnáló rendszerben és bármilyen formában (regény, film, színház vagy akár zenei művek), mindig talál benne újat. Mindig aktuális.

Olcsó lenne tehát George Orwell regényét épp 2025-re vonatkoztatni, noha nagyon ismerős lehet akár a háromosztatú világ, ahol Óceánia (Amerika vezetésével) hol a Kína vezette Keletázsiával, hol az oroszok által vezetett Eurázsiával áll folyamatosan hadban, igazából nem is lehet tudni, miért, és hogy ki épp a főellenség. Ismerősek az állandóan megfigyelt állampolgárok, akiknek nemcsak a tetteit, hanem még a gondolatait is ellenőrzi a hatalom, a totális propaganda, az egyetlen Párt által uralt nyelv. Sőt erősen áthallásosnak tűnhet a Békemenetek országában akár a Párt legfőbb jelmondata is, amely szerint „A HÁBORÚ: BÉKE. A SZABADSÁG: SZOLGASÁG. A TUDATLANSÁG: ERŐ”.

Lehetne még sorolni, de még egyszer: igazából bármikor dermesztően aktuális ez a negyvenes évek végén született disztópia. Az 1984 a világon mindenütt, így nálunk is alapmű, népszerű kultregény, és az abban leírtak igencsak továbbgondolásra késztetik az olvasókat, nem véletlen tehát, hogy az Athenaeum Kiadó is bevette a kalandkönyvsorozatába.

A minap megjelent Nagy Testvér szeret téged ránézésre könyv, valójában inkább egy egyszemélyes interaktív szerepjáték, amelyben az 1984 főszereplőjének, Winston Smithnek a bőrébe bújhatunk, és így próbálhatunk meg túlélni/lázadni a totális diktatúrában.

Előrebocsátjuk: a Nagy Testvér elleni utálkozás és állandó lázadás nagyon gyors bukáshoz vezet. De erről majd később.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.