Nagyon aggódik egy tudós az Európai Unió mesterségesintelligencia-szabályozása miatt
 

Nagyon aggódik egy tudós az Európai Unió mesterségesintelligencia-szabályozása miatt

Megkongatta a vészharangot egy spanyol tudós az Európai Unió mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos szabályozása miatt. Ignasi Beltran de Heredia Ruiz szerint a szóban forgó rendeletnek korlátoznia kell(ene) az új technológia azon képességét, hogy miként hat az emberek tudatalattijára, azonban a kutató szerint a folyamatos módosítások felhígították az eredetileg elég határozottan megszabott tilalmat.

HVG HVG

Nagy Iván László: A kormány megteremtette, majd kivégezte a hősnőit
 

Nagy Iván László: A kormány megteremtette, majd kivégezte a hősnőit

Gondosan épült Novák Katalin és Varga Judit imidzse a második NER-ciklus óta, 2022-ben csúcsra értek a családszerető, de szakmailag is erős nők karakterei. Két év kellett ahhoz, hogy mindkettőjük lenullázza a tekintélyét, és ahogy felemelkedésüket, úgy zuhanásukat is Orbán Viktornak köszönhetik. Varga menthetetlen, Novák még bebizonyíthatja, hogy létezik, és nem csak egy politikai termék: ha lemond. Vélemény.

Nagy Iván László Nagy Iván László


Nemzetközi lapszemle: Mi ez a hisztéria Taylor Swift és a barátja körül?
 

Nemzetközi lapszemle: Mi ez a hisztéria Taylor Swift és a barátja körül?

A Taylor Swift körüli hullámverések közéleti aspektusaival foglalkozik az Economist. A magyar kormány és az EU közötti, a szuverenitásvédelmi törvény mentén kibontakozott újabb összezördülésről ír a Financial Times, a New York Times és a Die Presse. A holland választások jobboldali-populista győztese két hét elteltével sehol sem tart a kormányalakítással – írja a Der Standard. A Süddeutsche Zeitung szerzője szerint Joe Biden van hivatalban, de Donald Trump kormányoz. Az izraeli helyzettel foglalkozik a The Guardian. Joe Biden nem szeretne súlyos válságot, ám helyre kell állítania Amerika tekintélyét az Iránnal kirobbant konfliktusban – írja a Bloomberg. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360





Lakatos Márk: Ha befogod a pofád, akkor még az Orbán Ráhelnek is lehetsz a kis stylistja
 

Lakatos Márk: Ha befogod a pofád, akkor még az Orbán Ráhelnek is lehetsz a kis stylistja

Lakatos Márk önéletrajzi ihletésű első regényében, a Mimiben egyszerre mutatja be a drag queenek világát testközelből, a 90-es évek őrült madridi éjszakáit és azt a mai Magyarországot, ahol a keresztényi elveket hangosan valló politikus is élhet nem éppen keresztényi életet. Portréinterjúnkban a könyv valóságalapjáról, a Kulka Jánoshoz fűződő barátságáról és a NER státuszszimbólumairól is beszélgettünk Lakatos Márkkal.







 Portik és Gyárfás – Egyikük az alvilágban, a másikuk a felvilágban akart első lenni
 

Portik és Gyárfás – Egyikük az alvilágban, a másikuk a felvilágban akart első lenni

Mindketten alulról jöttek, és a saját területükön jutottak a csúcsra, majd eltérő ütemben ugyan, de onnan zuhantak a mélybe. Portik Tamás és Gyárfás Tamás sorsát egy olyan gyilkossági ügy köti össze, ami Magyarországon példa nélküli: sem előtte, sem azóta nem lett bérgyilkosság áldozata olyan ember, aki annyira befolyásos lett volna, mint annak idején az áldozat, Fenyő János. Éppen ezért nemcsak maga a Fenyő-ügy szimbolikus jelentőségű, de az abban hozott elsőfokú ítélet is. Ez cikkünk megjelenése után meg is született, alább erről is olvashatnak.

Dezső András Dezső András

Novák Katalin kegyelme után valóban tiszta lappal kezdheti újra életét a pedofilügyben elítélt K. Endre?
 

Novák Katalin kegyelme után valóban tiszta lappal kezdheti újra életét a pedofilügyben elítélt K. Endre?

Mit jelent, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelme a bicskei pedofilügyben elítélt K. Endrét mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól és attól is, hogy eltiltsák foglalkozásától? Milyen erkölcsi bizonyítványt kaphat? Miért nem indokolja ezt a kegyelmi döntését az államfő, ha Budaházy esetében megtette? Vissza lehet-e vonni egy kegyelmi döntést? Ezekre a kérdésekre Nehéz-Posony Katával, a HVG jogászával kerestük a válaszokat.


Nemzetközi lapszemle: Európának létre kell hoznia védelmi szervezetét, mert Putyin és Trump közé szorulhat
 

Nemzetközi lapszemle: Európának létre kell hoznia védelmi szervezetét, mert Putyin és Trump közé szorulhat

Európa 80 évvel ezelőtt már megpróbálta kezébe venni saját védelmét, idézi fel Timothy Garton Ash. Donald Trump elárulta Ukrajnát, írja a Der Standard. Jan-Werner Müller szerint ki lehetne zárni a választásokból az olyan politikusokat, akik megsértik a demokratikus szabályokat. A Times szerzője szerint Kína hanyatlik, vége a bő esztendőknek. Erősödik az agrárpopulizmus, állítja a Financial Times.

hvg360 hvg360


Radar360: K. Endre megszólalt, de beszélni nem akart
 

Radar360: K. Endre megszólalt, de beszélni nem akart

Viszi a Mol az Újpest FC-t, Tucker Carlson Putyin-interjúra készül. Rengeteg járatot töröltek Budapesten is a Lufthansa-sztrájk miatt, óriási tűz volt egy soroksári kertészetben. Demencia a családban, első rész. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.

hvg360 hvg360