Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle
Az Európai Néppárt fogadkozik, hogy a Fidesz ott is marad.
Az Európai Néppárt fogadkozik, hogy a Fidesz ott is marad.
A kormány kocsmatámogatással, templomfelújítással és bankautomatákkal indult kampányba a kistelepülésekért. A stratégia szavazatokat hozhat, de a valódi vidékfejlesztéshez kevés. Községek sokaságában tettük fel a kérdést: mire lenne tényleg szükségük?
A német médium szerint vannak olyan pontok, ahol Magyar álláspontja ugyanolnya problémás, mint Orbáné.
Dollármilliárdokban mérhető hasznot hajthat a bankoknak a mesterséges intelligencia használata, a forradalmi hangulatban azonban több százezer munkahely válhat feleslegessé. Az automata döntéshozatal pedig komoly veszélyeket hordoz, ha senki nem ellenőrzi.
Sorra dőltek meg az elmúlt években a biciklis rekordok Magyarországon: egyre többen és egyre többet kerekeznek, legyen szó munkába járásról vagy szabadidős programról. Az elektromos bringák terjedésével már az életkor sem (akkora) akadály, ami a kerékpárhasználók korösszetételén is meglátszik. Budapesten egyszerre van „autósüldözés” és elégtelen infrastruktúra, közben az a cél, hogy a következő öt évben robbanásszerűen növekedjen a biciklivel járók aránya.
Az a legizgalmasabb szint, amikor a mesterséges intelligenciát (MI) már nemcsak adatok könnyebb feldolgozásához, hanem közvetlenül új termékek létrehozására használják, például gyógyszereket fejlesztenek ki a segítségével – mondja Ales Holecek, az idén éppen 50 éves Microsoft technológiai igazgatója.
Nemcsak többet esznek, de boldogabbak is azok, akik megosztják másokkal az étkezés örömét, akár ünnepi alkalmakkor, akár egy munkaebéd során ülnek közösen asztalhoz – állítja egy friss kutatás. De miért használható az érzelmi jóllét mérőszámaként a közösen elköltött vacsora? Mit (ne) tegyünk, hogy valóban boldogító legyen az együttlét a fehér asztal mellett? És milyen lehetőségeket rejt a magányos étkezés?
Bár elég gyakran használjuk a lelki társ kifejezést, az, hogy mit is értünk rajta, meglehetősen homályos. Szoros összetartozás-érzést, vagy ha hasonló reakciókat adunk a világ dolgaira, netán ha közös a hobbink? Vagy talán intenzív impulzusból felépítünk egy illúziót, amire mindannyian vágyunk, ezért felnagyítunk és valóságossá hazudunk valami fantáziát? Nincs egyetlen jó válasz, de vannak ide kapcsolódó érdekes történetek.
Olyan globális kereskedelempolitikai szabály nem létezik, hogy az exporttöbbletet produkáló országokra válaszul vámokat lehet kivetni – mondja Balás Péter, aki több mint négy évtizedet töltött el kormányzati és uniós tisztségekben.
Korántsem okoznak annyi súlyos agykárosodást a sorozatos traumák és sérülések, amelyek a kontaktsportokban a játékosok fejét érik, mint ahogy az az utóbbi évek híradásai alapján tűnik – állítja egy brit biomatematikus.
Az európai nacionalisták felismerték, hogy az új republikánusok nem imperialisták, akik gyarmatosítani kívánják az öreg kontinenst – írja a szerző, aki magát is jobboldalinak tartja.
Kivirult a tavasz és berobbant a kampányolás. Ez csak egy dolgot jelenthet: mind a politikusok, mind a férfiak udvarolni kezdenek. Az ismerkedés és a politika nagyon hasonló. Mindkettőnél meghatározó a kampányidőszak, amelynek az egyik legfontosabb eszköze a flörtölés, mérőfoka pedig a szexepil.
A magyar kormány alig várja, hogy csúcstalálkozókra és gigaüzletekre váltsa Donald Trump hűséges támogatását. Washington azonban önzőbb és elfoglaltabb, hogy Orbán Viktornak tegyen nagyobb szívességeket. Egy ajándéka azért van a magyar kormányfőnek: szabad kezet kap a demokrácia leépítésében.
A Revolut magyarországi ügyfelei sokan vannak, és többségük aktív, egyáltalán nem csak nyaralásokra tartogatja a kártyáját. Mégsem valószínű, hogy különösebb igényük lenne ATM-ekre. A hagyományos bankok ügyfélkörében is minden bizonnyal jelentős különbségek vannak, kérdés, hogyan osztják le egymás közt a kellemetlen kötelezettségeket. És egyáltalán: pontosan hova fogják tenni a legkisebb falvakban is a gépeket?
A német multi hollandiai leánya nyitott fióktelepet Budapesten.
Úgy kell védenünk az európai sajtokat, mint az országunk területét, a kultúránkat – figyelmeztetnek az olasz sajttermelők, akik szerint az Amerikában bevezetett vámok nem az amerikai piacokat, munkavállalókat védik, hanem a jól érlelt európai értékeket támadják. Az írek azt üzenik: több tiszteletet az ír sajtoknak!
A világpolitika tönkrement, mint egy házasság. Az USA nincs jó állapotban, ezért nem tud átvészelni egy recessziót, márpedig hamarosan érkezhet a számla a meggondolatlan deficitért. A világ dolga most az, hogy túlélje a Trump-féle őrületet, Amerikáé pedig az, hogy véget vessen annak. Putyin leginkább attól fél, hogy hazatérnek Ukrajnából a dühös katonák.
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Dunaferr utódcégeinek a felszámolója. Mindez előrevetítheti a dunaújvárosi cég sorsát annak ellenére, hogy másodszorra is eladóvá váltak a csődbe navigált Dunaferr életképes részei. Egyre távolabb kerül egymástól a magyar acélipar megmentésének politikai lózungja és a rideg üzleti valóság.
Elérkeztünk a teljes politikai lebutítás, elhülyítés állapotához. Azon vitatkozunk, hogy Kollár Kinga többszörösen összetett mondatainak hol az eleje és a vége? Itt tart a politikának nevezett nyelvészkedés, a nemzeti küldetéstudat. Vélemény.
Tragikus végkifejlet felé halad a belga-marokkói rendező, Jawad Rhalib Amal című filmje egy brüsszeli iskoláról.