„Nehezen tudok a szülők szemébe nézni, mert nem ezt ígértem" – a tanárhiánnyal küzdő igazgatók meséltek

Alig van jelentkező a megüresedett tanári állásokra, aki pedig jelentkezik, annak gyakran vagy végzettsége nincsen, vagy egyéb okból alkalmatlan a tanításra. Iskolaigazgatókat kérdeztünk arról, hogyan zajlik a „tanárvadászat” a státusztörvény árnyékában. Riportalanyaink csak név nélkül vállalhatták, hogy beszéljenek a hvg360-nak.


A robotapokalipszistől rettegők és az MI-optimisták harca robbantotta szét az OpenAI-t

Múlt pénteken viharos körülmények között kirúgták a ChatGPT-vel a világ legismertebb MI-kutató társaságává vált OpenAI vezetőjét. Sam Altman menesztését a cég igazgatótanácsa homályos indokokkal magyarázta – végső soron a Szilícium-völgy egyre mélyebb „doomer-boomer” törésvonala állhatott a háttérben. Annak kialakulásához pedig az is hozzájárulhatott, hogy Elon Musk és néhány társa évekkel ezelőtt megígért egymilliárd dollárt, de annak végül csak a töredékét utalta el. Frissítés: öt nappal azután, hogy kirúgták, vissza is veszik Altmant.



Az elsőfokú bíróság szerint meg lehet nézni, mi van Nógrádi Györgyről az állambiztonsági levéltárban

A fideszes médiából jól ismert Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és a fideszes médiát alakító Ómolnár Miklós bulvárpápa sem tartja magát közszereplőnek, így akadályozva azt, hogy civilek hozzáférjenek az állambiztonsági levéltárban a róluk esetleg megtalálható anyagokhoz. A civilek a bírósághoz fordultak, Nógrádi esetében első fokon már ki is mondta a Fővárosi Törvényszék, hogy közszereplő. Ómolnár Miklósról később születhet döntés.








A belgrádi kommandósok hirtelen kipucolták a Rogán-féle "szuper-titkosszolgálatnál" emlegetett környéket

Megnéztük azokat a helyszíneket, amelyeket a nyilvánosságra hozott magyar titkosszolgálati jelentés a déli határon zajló embercsempészet központjaiként említ. Azt találtuk, hogy minden megváltozott arrafelé: nemrég a szerb hatóságok hirtelen keményen felléptek a csempészbandák ellen, azóta azok nem jelentenek különösebb problémát. Bár időben pont egybeestek a dolgok, a szerb fellépésnek nincs köze a magyar eseményekhez, sokkal egyszerűbb a magyarázat. Választások jönnek. Helyszíni riport.