szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Húszperces telefonbeszélgetést folytatott szombaton XVI. Benedek pápa a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó 12 űrhajóssal.

A Vatikán történetében premiernek számító távbeszélgetés során a katolikus egyházfő számos kérdést tett föl az asztronautáknak, akik között két olasz is van. Kérdései főleg "földi" problémákra vonatkoztak: fegyveres konfliktusokra, környezeti változásokra, a "kék bolygó" jövőjére. Első kérdése azonban az Endeavour űrrepülőgép parancsnoka, Mark Kelly feleségének az állapotát firtatta. Gabrielle Giffordst az év elején egy merénylő közelről fejbe lőtte, a politikus asszony csodával határos módon élte túl a támadást. Kelly köszönetet mondott az egyházfő kedves, együttérző szavaiért.

A Vatikán és az ISS közötti távbeszélő kapcsolatot az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) és annak olasz partnerszervezete hozta létre, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni központjának technikai közreműködésével.

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen