Az iparűzési adóról nehéz eldönteni mit adóztat: a forgalmat, vagy a nyereséget. Gyakorlatban sokkal inkább forgalmi adónak minősíthető. A szolgáltató szektorban egyszerűen az árbevétel az alapja annyi könnyítéssel, hogy az alvállalkozói díjak, és a továbbszámlázott szolgáltatások esetén „csak” az árrés kerül be az adóalapba. Kereskedőknél a bruttó árrés az adóalap (eladási ár mínusz beszerzési ár). Termelő tevékenység esetében pedig egy sajátos árrés, amit úgy kapunk meg, hogy az árbevételből levonjuk az anyagköltséget, de például nem vonhatjuk le az amortizációt vagy a bérköltséget. Mindhárom fenti esetben a kamatbevételek is növelik az iparűzési adó alapját.

Ha közelebbről megvizsgáljuk az adó alapjául szolgáló árrést, jól látszik, hogy egyfajta saját teljesítményhez köthető bevétel adózik, mintsem a tevékenység tényleges nyeresége. Könnyen belátható egy példán keresztül, hogy termelő tevékenység esetén az iparűzési adóalap pozitív, 60,- Ft, mert 100,- Ft-ért adtam egy terméket, aminek az anyagköltsége 40,- Ft volt, viszont az egyéb teljesen jogosan felmerült és elszámolt költségeim elviszik az ily módon sajátosan számított árrés (iparűzési adóalap) nagy részét. Sőt, akár még veszteséges is lehetne a tevékenységem. Ha a példát folytatva 5 profitot érek el társasági adó szempontból, akkor annak 16%-át kell társasági adóként megfizetnem, azaz 0,8 Ft-ot, de az iparűzési adókötelezettségem ennél nagyobb, mert 1,2 Ft-ot tesz ki (60,- Ft * 2%)!

Nem eredményez egyenlő elbánást, hogy az uralkodó hivatalos értelmezés alapján magyarországi cégeknek székhelyük szerinti önkormányzatnál adót kell fizetniük külföldi telephelyükön végzett tevékenységük után, noha a törvény az önkormányzat területén végzett tevékenységet hivatott adóztatni.

Egy építőipari vállalkozásnak miért kell Magyarországon iparűzési adót fizetni egy Németországban végzett szállodaépítés után? Illetve, ha ezt az értelmezést elfogadjuk, akkor gondolnánk, hogy fordított esetben egy német építőipari cégnek nem kell Magyarországon adót fizetnie, de ez sajnos nem így van.

Adminisztrációs problémák

Nagyon drága a rendszer adminisztrációja, különösen a több telephelyen tevékenykedő vállalatok szempontjából. Bonyolult képlettel kell megosztaniuk az adóalapot a különböző települések közt, ráadásul évről évre nyomon kell követni esetenként több száz különböző önkormányzat esetén az esetleges szabályváltozásokat, valamint a bevallási nyomtatványok sem egységesek, településenként eltérő formátumúak és részben eltérő tartalmúak is a helyi szabályokhoz igazodva.

Az állam számára sem hatékony a rendszer. Iparűzési adó tekintetében az önkormányzat ellenőriz. Sokszor, különösen kisebb települések esetében, azonban nem rendelkeznek a kellő számviteli, jogi ismeretekkel. Ezért a törvény lehetőséget ad arra, hogy szakértőt vonjon be az önkormányzat, de a gyakorlatban ez nem igazán működik. Az is előfordult, hogy egy kisvárosban sem voltak tisztában azzal, hogy a bevallott adót hogyan hajthatják be a nem fizetőktől.

Ezen túlmenően nem a helyi közfeladatokkal arányos az iparűzési adó. Egy település jóléte vagy rossz sora azon múlhat, hogy mekkora vállalkozás működik helyben. Azt már figyelmen kívül hagyja a rendszer, ha egy településről több ezer ember a szomszédba ingázik dolgozni.

Az uniós csatlakozással a közösségi jog kötelezően alkalmazandó Magyarországon is. Az áfára vonatkozó irányelv kimondja, hogy néhány nevesített adón kívül a tagállamok nem vethetnek ki forgalmi típusú adót. Mint a fentiekből látható, a magyar iparűzési adó inkább forgalmi adónak tekinthető, és erősen hasonlít az áfára. A különbség csak elszámolás-technikai, nem a teljes eladási árra számítunk adót egyben levonva a ránk áthárított adó összegét, hanem egyből a különbséget kalkuláljuk, és fizetjük meg.

Az Európai Bíróság számos esetben döntött már arról, hogy egy konkrét adónemet meg nem engedett forgalmi adónak minősít-e vagy sem. A bírósági döntések, melyek a kötelezően alkalmazandó esetjog részét képezik, számos kritériumot vizsgálnak annak eldöntésére, hogy egy adónem megengedett-e. Ezeknek a kritériumoknak úgy tűnik a magyar iparűzési adó nem felel meg, és így 2004. május 1-től erősen kérdéses, hogy jogszerű-e Magyarországon az iparűzési adó.

Különös figyelemmel kell lenni egy jelenleg futó esetre, ami a magyarhoz egy kísértetiesen hasonló olasz adóról folyik (IRAP). Ha abban a kérdésben Olaszország veszít az adózókkal szemben, akkor nagyon nagy valószínűséggel a magyar iparűzési adó sem állja ki a próbát.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha utólag kimondják, hogy nem legális az iparűzési adó tavaly május 1-től, akkor az visszajár az adózóknak. Azonban az adózók érdekeinek védelmével egyforma súllyal esik a latba a költségvetési bevételek védelme és a közfeladatok finanszírozhatósága, ezért az uniós elveknek megfelelően csak az kaphatja majd vissza az adót, aki a precedens ítélet meghozataláig kéri a visszatérítést. Érdekes, hogy a hivatkozott olasz ügyben az állam képviselői a számukra legrosszabbra készülve már most kérték a bíróságot, hogy elmarasztalás esetén korlátozza a visszatérítés időszakát.

Mi lesz az iparűzési adóval?

Az világos, hogy a jelenlegi rendszer nagy terheket ró az adózókra, és egyben jelentős pénzügyi kockázatot jelent a költségvetés számára, tekintettel az esetleges adó-visszatérítésekre. A rendszeren, már csak e miatt is, és az egyéb itt nem tárgyalt problémák miatt is változtatni kell.

Az önkormányzati feladatok ellátására bevételt kell biztosítani, ami történhet vagy központi leosztással, vagy helyben beszedett adókból. Az biztos, hogy adó lesz, az még nem látszik, hogy mikor váltja fel az iparűzési adót egy új rendszer, és az új adó nyereségtípusú adó lesz-e (például társasági adó bizonyos százaléka helyben, önkormányzatnak fizetve), vagy inkább vagyonadó (például ingatlanadó).