Mitől függ a kreativitás?

Noha maga a kreativitás szó csak a XVII. században jelent meg, az alkotó személyiségének és az alkotófolyamatnak a titkai több ezer éve foglalkoztatják az emberiséget. A XIX. században, a romantika korában – főként a művészet területén – már valósággal a kreativitás kultuszáról beszélhetünk, ami a „teremtő zseni” mítoszában csúcsosodott ki. A zseni nem hétköznapi adottságokkal bíró ember, isteni szférákkal érintkezik, magányos, különc alak, aki páratlan kincseket bányászik elő elméje mélységeiből, ami korántsem veszélytelen tevékenység.

A század második felében, a természettudomány fejlődésével megjelentek a téma egzaktabb feldolgozására tett kísérletek is. Cesare Lombroso olasz törvényszéki orvos Lángész és őrültség címmel jelentetett meg nagy hatású, ám igen vitatható könyvet, a kor neves elmegyógyászai pedig esettanulmány-szerűségeket írtak ismert alkotókról, a betegségben keresve a magyarázatot az elme sajátos működésére.

A teremtő zseni mítosza

Shutterstock

A XX. század elején a gyorsan fejlődő tudományos pszichológia igyekezett túllépni a romantikus elgondolásokon. Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekkori ösztönkésztetésekből eredő tudattalan fantáziákat tekintette az alkotás forrásainak, és úgy vélte, a művész hasonlóképpen dolgozza fel ezeket, mint ahogy a mindennapi ember álmai formálódnak. A legfontosabb különbség, hogy a művészek egyezményes szimbólumrendszerekhez, a valósághoz tudják kapcsolni élményeiket, ami így más számára is érthetővé teszi e tartalmakat.

Abban az időszakban egy másik fontos korai iskola, az alaklélektan az alkotó gondolkodás sajátosságait, a tanulás, a problémamegoldás és az intelligencia összefüggéseit kezdte boncolgatni. Karl Bühler német–amerikai pszichológus például leírta a felfedezések megszületését kísérő „ahaélményt”, amikor a vizsgált probléma összetevői hirtelen értelmes alakzattá állnak össze. Ez bekövetkezhet a gondolkodási erőfeszítések következtében, vagy az erőfeszítések „szünetében”, amit inkubációs szakasznak is neveznek. Ilyenkor a gondolkodás nem tudatos szinten zajlik tovább, összekapcsolódva olyan mentális tartalmakkal, amelyek megtermékenyítően hathatnak.

Takácsoktól pókokról

Arthur Koestler magyar származású író úgy vélte, az alkotótevékenységet vagy a „fejesugrás az álomszerű állapotokba” vagy a „biszociációnak” nevezett mentális aktus támogatja. Ez utóbbi – szemben az egy gondolati mátrixon belül mozgó asszociációval – egymástól korábban távoli mátrixok összekapcsolódása nyomán jön létre; ennek példája a nyelvhasználatban például a metaforák alkalmazása.

A metaforák nemcsak a művészi tevékenységben, hanem a mindennapi, sőt a tudományos gondolkodásban is fontos szerepet játszanak. Herman Ottó, a magyar természettudományos és etnográfiai kutatások úttörője például a pókok tanulmányozása során a hálófonás nem létező szakkifejezéseinek megalkotása végett takácsmestereket kérdezett ki tevékenységükről, és az általuk használt fogalmakat alkalmazta a pókok viselkedésének leírására.

A XX. század közepére tehát megszületett a pszichológiai kreativitáskutatás két alapvető irányvonala: a kognitív-akadémikus, amely a tehetséggel és a megismerő folyamatok szerepével foglalkozik, és a személyiséglélektani, amely az egyéni különbségeket, a társas és motivációs hatásokat, az életút jelentőségét emeli ki. Természetesen abban mindkét megközelítés egyetért, hogy a kiemelkedő képességeket és teljesítményt mind öröklött, mind tanult faktorok meghatározzák. Az angolszász szakirodalomban ezért szokták megkülönböztetni a „gifted” és a „talented” fogalmát.

A „gifted” az adottságra, a potenciálra vonatkozik, ami veleszületett, a „talented” azonban már magában foglalja azokat a kiemelkedő képességeket is, amelyek tanulás és gyakorlás következményei. Például képzőművészeti tehetség esetén a kézügyesség, a kitartás és az esztétikai intelligencia inkább örökletes, míg az érzékelési fogékonyság, a teremtő képzelet és az esztétikai ítélőképesség inkább a fejlődés következménye. A végeredmény ezek összjátékától, valamint a megfelelő környezeti tényezők hatásaitól függ.

Kőváry Zoltán pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelent számában olvasható, mely a kreativitással, tehetséggondozással, önmegvalósítással, az izgalmassá tehető párkapcsolatokkal, a sokoldalú családi élettel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!