A tiltásnál van jobb is! – így védje meg gyermekét az internetes zaklatástól

Ahhoz, hogy releváns módon felléphessünk a digitális zaklatás ellen, először tisztában kell lennünk a pontos fogalommal. A zaklatás egy személy sérelmére elkövetett folytonos, intenzív, szinte állandó megfélemlítést jelent. Az elkövető lehet egy vagy több személy, a zaklatás színtere gyermekek esetében pedig lehet az iskola folyosója, érkezhet SMS-en, e-mailen vagy akár a közösségi médián keresztül. Manapság leggyakrabban a kettő kéz a kézben jár: a piszkálódás a suli udvarán kezdődik, az iskola kapuit átlépve pedig az online térben folytatódik. Az esetek nagy részében az online bántalmazott gyermeknek már egy ideje offline bántalmazásban is része van. Nagyon fontos, hogy szülőként időben felismerjük a jeleket, hogy megfelelő segítséget nyújthassunk gyerekünk számára.

A nem kívánt helyzet kezelésében a legfontosabb, hogy a gyermek ne tartsa magában sérelmeit, beszélje meg olyan személlyel – tanárral, szülővel, idősebb testvérrel vagy baráttal – akiben megbízik. Fontos, hogy a gyermek értse,  mi történik vele, és ismerje fel, hogy ezen van lehetősége változtatni. Ehhez eszközöket kell számára biztosítanunk: a legfontosabb a szülő-gyerek közötti bizalmi kapcsolat, ami garantálja, hogy a gyermeknek lesz bártorsága szólni, ha baj van. Adott életkor felett maga az okostelefon is a fiatalok segítségére lehet: az UNICEF HelpAPP alkalmazásán keresztül kaphatnak tanácsokat, vagy névtelenül is beszélgethetnek az ingyenes hívható Kék-Vonal szakembereivel.

Felelős szülőként a bizalmi légkör kialakításához a következő dolgokra érdemes törekedni:

1. Beszélgessünk gyermekünkkel az internetről, de lehetőleg mindenről! Tegyünk fel nekik valódi kérdéseket, hallgassuk érdeklődve, ne fogadjunk el kitérő válaszokat. A „mi volt a suliban?” helyett kérdezzünk célzottan: „mi volt a legjobb/legrosszabb pillanatod ma?”, „mesélsz egy kicsit az edzésről/színjátszókörről/matekfaktról?”.
2. Ha csupán tíz percünk van, abban a tíz percben csak rá figyeljünk, mert ha érdeklődést tapasztal, intimebb dolgokról is mesél majd. Lehet, hogy nem közvetlenül a kérdésre panaszolja el majd a problémáját, viszont ezzel építjük fel azt a hidat gyermekünk felé, amin keresztül egy váratlan pillanatban majd megosztja félelmeit, érzelmeit.
3. Szülőként is legyünk tisztában a digitális eszközök használatával, mert a gyermekünk közöttük él, és enélkül sosem érthetjük meg őt igazán. Az internet és a digitális eszközök tiltásával korosztályán belül hátrányba kényszerítjük, amivel akár további zaklatások célpontjává is válhat.

Ha a megfélemlítés már elkezdődött, azt számos jelből észlelhetjük. Ha úgy látjuk, a gyermekünk feltűnően hallgatag, szinte állandóan rosszkedvű, esetleg fizikai tünetei is vannak – rosszullét, fogyás, fejfájás, fáradékonyság, étvágytalanság -, és minden reggel feszülten megy iskolába, esetleg egyáltalán nem akar menni (ellenben folyton a kezében van a telefonja), joggal gyanakodhatunk bántalmazásra. Az első és legfontosabb teendőnk ilyenkor is, hogy beszélgetést kezdeményezünk. Jó, ha tudjuk: a gyerekekben (főleg kamaszokban) „kódolva van”, hogy a szégyenteljes, fájdalmas témákat ne a felnőttekkel tárgyalják meg. Tanúsítsunk kellő türelmet, megértést, és hangsúlyozzuk, hogy segíteni akarunk. Semmiképp ne essünk neki fúriaként a bántalmazónak, ne biztassuk a gyerekünket sem arra, hogy „üssön vissza”, és arra sem, hogy azonnal törölje magát a közösségi oldalakról. El kell fogadnunk, hogy a gyerekünk generációja számára a virtuális világ valóságos, az ott kapott visszajelzések is formálják a személyiségét. Azt kérni tőle, hogy hagyja ott, olyan, mintha mi holnaptól nem léphetnénk ki az utcára.

Mit tehetünk hát? Ha gyermekünk már megosztotta velünk, hogy milyen problémával küzd, legyünk együttműködőek, keressünk közösen megoldást. Készítsünk a megfélemlítésére használt üzenetekről és képekről screen shot-ot, azaz képernyőfotót, hogy esetleg később bizonyítékként használhassuk. Ha mi magunk sem tudjuk a megoldást, gyermekünkkel közösen is fordulhatunk a HelpAPP alkalmazáshoz, illetve a Kék-Vonal szakemberihez is. Készüljünk fel rá, hogy a folyamathoz rengeteg türelem kell majd, sokat kell beszélgetnünk és még többet hallgatnunk, amíg a fájdalmas részletek felszínre kerülnek. Ugyan a zaklatások többsége büntetendő cselekmény is lehet, mégis a legutolsó eszköz a kriminalizálás, azaz csak súlyos esetben forduljunk a hatóságokhoz. Sok esetben a zaklató sincs tudatában annak, amit tesz, hisz nem képes felmérni a sértett lelkében okozott sérelmek súlyát. A hatóságok bevonása előtt célszerű  felvenni a kapcsolatot az osztályfőnökkel, illetékes pedagógusokkal, de mindent csak a gyerekünk tudtával és közreműködésével tegyünk. Kiemelten figyeljünk arra, hogy segítő szándékunkkal ne hozzuk őt a jelenleginél is kellemetlenebb helyzetbe saját mikrokörnyezetében.