Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Autó

Max Verstappen nyert a Hungaroringen, behúzta a Red Bull történelmi rekordját

Lewis Hamilton álomszerű időmérős teljesítménye versenykörülmények között már nem jött össze, így csak a negyedik helyen végzett, a McLarenek viszont nagyon határozottan jelezték, hogy komolyan kell venni őket: Lando Norris a második, Oscar Piastri az ötödik lett. A 38. Magyar Nagydíjon a Red Bullok 35 éves rekordot adtak át a múltnak, és sorozatban a 12. győzelmüket szerezték meg, a tavalyi szezonzáró óta verhetetlenek. A visszatérő Daniel Ricciardo a 13. helyen rázódott vissza az F1-es munkatempóba.

hvg.hu Itthon

Egy veszélyhelyzet megszűnik, jön a másik

A változás keddtől érvényes, de valójában kevés dolog változik. A kormány pénteken késő este új törvényjavaslatot is benyújtott „Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről” címmel.

hvg.hu Tech

Kiosztották az idei fizikai Nobelt, a kvantuminformatika úttörőit díjazták

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia legrangosabb elismerésén, a 2022-es fizikai Nobel-díjon idén is hárman osztoznak: Alain Aspect, John F. Clauser és Anton Zeilinger. Kutatásaik nagyban hozzájárultak (és járulnak most is) a kvantumtechnológia fejlődéséhez – érvelt a szakmai bizottság.

Németh András Világ

A kocka el van vetve: Oroszország hivatalosan is elrabolta Ukrajna ötödét

Vlagyimir Putyin pénteken bejelentette, Oroszország „elfogadja” négy, Ukrajnához tartozó megye – Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Luhanszk – csatlakozási kérelmét. Az orosz államfő ezzel kizárta a közeli béke, de még a tűzszünet esélyét is: az annexió után Kijevnek és Moszkvának nincs miről tárgyalnia. A Kreml néhány nappal az után jelentette be a kelet-ukrajnai területek bekebelezését, hogy a négy megyében álnépszavazással döntöttek az Oroszországhoz való csatlakozásról.

1 2 3 4 5 6 7
208
Már faragják a szuverenitásvédelmi bunkósbotot a közérdekű adatokra kíváncsiak ellen

Már faragják a szuverenitásvédelmi bunkósbotot a közérdekű adatokra kíváncsiak ellen

Találtak 128 új holdat a Szaturnusz körül

Találtak 128 új holdat a Szaturnusz körül

Havas Henrik elárverezi a Táncsics-díját, a pénzt Iványi Gábor alapítványa kapja

Havas Henrik elárverezi a Táncsics-díját, a pénzt Iványi Gábor alapítványa kapja

Törvényellenes lehet a pályaudvarok bérbeadására kiírt pályázat, ezért vonhatta vissza a MÁV

Törvényellenes lehet a pályaudvarok bérbeadására kiírt pályázat, ezért vonhatta vissza a MÁV

Zelenszkij: Putyin fél megmondani Trumpnak, hogy folytatni akarja a háborút

Zelenszkij: Putyin fél megmondani Trumpnak, hogy folytatni akarja a háborút

Trump a NATO-főtitkár jelenlétében adta elő elképzeléseit Grönland megszállásáról

Trump a NATO-főtitkár jelenlétében adta elő elképzeléseit Grönland megszállásáról

Így csak a gazdagok járnak jól – árrésstopról Németh Dáviddal és Kovács Gáborral a Fülkében

Így csak a gazdagok járnak jól – árrésstopról Németh Dáviddal és Kovács Gáborral a Fülkében

Kulcsár Krisztián: Bár sportminisztérium nincs, de sportminiszter igen – Orbán Viktornak hívják

Kulcsár Krisztián: Bár sportminisztérium nincs, de sportminiszter igen – Orbán Viktornak hívják

Lakásszínház nyílik ősszel a 2023-ban elhunyt Lang Györgyi otthonában

Lakásszínház nyílik ősszel a 2023-ban elhunyt Lang Györgyi otthonában

A címlapról ajánljuk