HVG Extra Business
HVG Extra Business
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem minden rossz, ami új, csak azért, mert más, mint amilyen a saját gyerekkorunkban volt. Napjaink hipergyors technológiai környezetében érdemes észben tartani, hogy - mint minden másban - itt is a mértékletesség az üdvözítő út.

1688-ban egy Johannes Hofer nevű bázeli orvostanhallgató furcsa kórra lett figyelmes, amely az otthonuktól távol harcoló svájci zsoldosok körében ütötte fel a fejét. A katonák álmatlanságtól, fáradtságtól, magas láztól, valamint emésztési és szívritmuszavartól szenvedtek. Mivel akkoriban azt gondolták, hogy a test és az elme zavara akár halálos kimenetelű is lehet, sokuknak kénytelenek voltak kiadni az obsitot. A menlevéltől a bakák persze rögtön meggyógyultak.

Idővel Hofer rájött, hogy a panaszok oka nem fizikai rendellenesség, hanem a katonák szülőföldjük utáni epekedése volt. Hogy nevet adjon ennek a furcsa tünetegyüttesnek, nosztalgiának nevezte el a görög nostos (hazatérés) és az algos (fájdalom, vagy sóvárgás) szavak kombinálásával. Eredetileg a nosztalgiát egy kizárólag svájciakat érintő jelenségnek tartották, ezért mal du Suisse, azaz svájci kór néven is emlegették.

Ám ahogy egyre jobban kitárult a világ, és keveredni kezdtek a különböző népek, a nosztalgiát más csoportok esetében is megfigyelték. A 20. század elején az orvosok már gyógyítható neurológiai betegségként tekintettek a jelenségre, egy depresszióhoz hasonló mentális állapotként, amely jellemzően kísérő tünetként jelent meg a kórlapokon.

A szelektív emlékezet

Ma a nosztalgia már nem honvágyat, térbeli elvágyódást jelöl, hanem elsősorban időbelit; a múlt iránti vágyakozást. Betegség helyett túlnyomórészt természetes, pozitív és kellemes érzésként tartjuk számon. Lehetővé teszi, hogy fontos és jó élményeket éljünk át újra, növelheti az önbizalomszintünket, és magányos időkben segít feléleszteni bennünk a valahová tartozás érzését. Ha épp befut, előszeretettel szállunk fel a nosztalgiavonatra, és elönt bennünket az érzés: régen minden jobb volt.

A nosztalgiával azonban érdemes csínján bánni. Mivel a saját ifjúságunkról van szó, hajlamosak vagyunk sok mindent belevetíteni a múltba, amely már kellőképpen messze van ahhoz, hogy a rossz elmosódjon, és csak a kellemes emlékek maradjanak meg. A nosztalgia az emlékezésnek egy sajátos módja, amely során nem feltétlenül az a fontos, amire emlékszünk, hanem a hozzá tapadó érzelem.

Érdekesség, hogy nem a gyermekkori, hanem a húszas éveink elején szerzett emlékeinkhez fűződnek a legerősebb érzelmeink, legyen szó termékekről, autókról, ízekről, filmekről vagy frizurákról. Ifjúkorunk különösen érzékeny időszak, amely általában egyben a nagy elsők kora: első kapcsolat, első elköltözés, első munkahely. Nem arról van szó, hogy később már nem történik semmi velünk, de ahogy az élet halad előre, egyre több sematikusan ismétlődő helyzetbe kerülünk, amelyek hasonlítanak egymásra.

Az emlékezet nem digitális felvételeket készít a velünk történt eseményekről, sőt az idejétmúlt, irreleváns információkat egyszerűen kitörli. Az élmények előhívásakor magunk is módosíthatjuk emlékezetünket, ezért felejtjük el sokszor azokat az emlékeinket, amelyek nem férnek össze az énképünkkel. De ez az oka annak is, hogy az előhíváskori énünk és a céljaink sokszor kiegészítik az emlék részleteit, vagy hamis emlékeket építünk be. Lehet, hogy előszeretettel gondolunk vissza arra, milyen szolid tinédzserek voltunk, de érdemes erről a szüleinket is megkérdezni.

Még régebben még jobb volt

Nosztalgiázni nemcsak a saját múltunkba révedve tudunk, hanem letűnt idők iránt is érezhetünk hasonlóképp – visszavágyódunk egy soha nem tapasztalt, idealizált világba. A múlt felmagasztalása azt az illúziót kelti, mintha az életünkből hiányzó dolgokat ki lehetne pótolni. Vegyük például az 1920-as évek Budapestjét. Sokan közülünk minden bizonnyal nosztalgiával gondolnak az 1920-as évek pulzálására, a gyönyörű épületekre, az eleganciára, a szalonok és a kávéházak pezsgésére, a színházi, irodalmi élet sokszínűségére.

Ám ha jobban belegondolunk, ez az időszak mégiscsak a két világháború között húzódik, amikor az ország mérete a harmadára csökkent, és fellángolt az antiszemitizmus. A teljes városra nosztalgikusan kivetített életmód csupán az arisztokrácia és az úri középosztály tagjait illette meg, és mai szemmel nézve az sem volt fenékig tejfel. Esélyünk sem lett volna felfelé mászni a társadalmi ranglétrán, mivel a hierarchia ugyanolyan kötött volt, mint korábban. A lakosság 80%-a mezőgazdasági vagy ipari területen dolgozott, ezért életünk mintegy 40–50 évét minden bizonnyal nem egy nagystílű polgári lakásban töltöttük volna.

De ha mégis a fővárosban éltünk volna, valószínűleg egy al- vagy ágybérlőt is be kellett volna fogadnunk. Közös fürdőszobán osztoztunk volna a ház többi lakójával, és nőként naphosszat a teknő fölött görnyedtünk volna. Főzhettünk volna sparhelten, az ételt pedig a hűtőszekrényünkből vehettük volna ki ugyan (már ha büszkélkedhettünk volna ilyen masinával), de a jeges hozta volna bele a jégtömböt. Jó esélyünk lett volna belehalni a spanyolnáthába vagy valamilyen fertőzésbe, esetleg egy szülésbe. Sőt, a gyerekeinknek sem lettek volna túl rózsásak a kilátásaik, mivel minden negyedik-ötödik csecsemő egyéves kora előtt meghalt.

Ha jobban belegondolunk, valószínűleg jóval kényelmesebb az életünk a mai Magyarországon. Összességében el kell fogadnunk: régen nem volt minden jobb. A kispolszki tényleg kicsi volt, a vörösboros kólának émelyítő íze volt, és a Juventus kívánságműsorában is rengeteg pocsék szám ment. De az Y generáció tagjainak fejében ezek mégis jó emlékként maradhatnak meg, mert az ifjúság és a kaland érzése társult hozzájuk. A mai Z-knek és alfáknak is ugyanúgy meglesznek ezek az emlékeik, csak kispolszki helyett elektromos autókra, vörösboros kóla helyett fröccsre, Juventus kívánságműsora helyett pedig YouTube-bulikra fognak majd emlékezni.

Szülői generációk

Tanulságos, hogy milyen gyakran hallani okostelefontól elbutuló fiatalokat vizionáló sirámokat; hogy egész álló nap mást sem csinál az elfajzott Z vagy alfa generációs gyerekek sokasága, mint a telefonját nyomkodja és a közösségi médián lóg valós emberi kapcsolatok helyett. Különben is, életképtelenek, még egy csekket sem tudnak befizetni.

A különböző generációk felnőttei könnyen elveszítik a hitet, hogy gyerekeik képesek állni a sarat, vagy pedig meggyőződésükké válik, hogy azok a veszélyek, amelyek az új nemzedéket fenyegetik, sokkal markánsabbak, mint azok, amelyekkel nekik kellett gyerekkorukban szembenézniük. Ez a jelenség valószínűleg a szülői ösztönből fakad, hiszen a lehető legjobbat akarjuk a gyermekeinknek.

Márpedig a gyerek számára a világ olyan, amilyennek megismeri – ezt pedig elsősorban a közvetlen környezetén keresztül teszi, a mi példánkra hagyatkozva. Ha ebben a világban lehet fára mászni, kockatornyot építeni és homoktortát sütni, akkor ez lesz a norma. Ha este könyvből olvassák fel a szülők a mesét, akkor az válik elfogadottá, ha pedig a telefonról nézi a mesét, akkor azt szokja meg. Nem magától lesz csaknem minden tizedik kisbaba első szava a tablet, hanem elsősorban a tőlünk látott minta hatására.

Nem okolhatjuk tehát a nehézségekért kizárólag a technológiai eszközöket. Az új technológiák - mint a tévé, a mikrohullámú sütő vagy a mobiltelefon - felbukkanását mindig kisebb-nagyobb morális pánik követi. Az új dolgok ugyanis kimosnak bennünket az addig megszokott élet medréből, és egy teljesen új pályára állítanak rá. Így volt a regényekkel, amelyek „megmérgezik és lealjasítják sok fiatal elméjét” és az „illetlen külföldi tánc”, a bécsi keringő esetében is, amely nem más, mint „lábak kéjsóvár összefonódása és testek szoros összesimulása”. A baby boomerek életmódját és a világgal való kapcsolatát a tévé, az X-ekét a személyi számítógépek, az Y-okét az internet robbanása, a Z-két pedig az okoseszközök alakították át drasztikusan.

Ám nem rossz minden, ami új, csak azért, mert más, mint amilyen a saját gyerek- és ifjúkorunkban volt. Nem árt, ha észben tartjuk, hogy a technológia és az okoseszközök alapjában véve nem ördögtől valók. Mint minden másban, itt is az a titok nyitja, ha mértékletességre törekszünk, és nemcsak szeretjük, hanem okosan szeretjük a gyerekeinket. Ezek az eszközök még nekünk is újak, mindössze alig tíz éve vannak jelen az életünkben, még mi magunk is tanuljuk a használatukat. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy mennyit, mire és hogyan használják a fiatalabb generációk tagjai – legalábbis kiskorban.

Tiltás helyett ezért inkább érdemes megtanítani a gyerekeinket, hogyan lehet jól használni ezeket a kütyüket a saját példánkon keresztül, ha már elsősorban tőlünk lesik el az élet fortélyait. Amíg a kütyük csak egy szeletét jelentik a palettának, emellett elérhetők vagyunk a gyerekek számára, és vesszük a fáradságot, hogy más élményeket is biztosítsunk annak érdekében, hogy egyéb módokon is megismerjék a világot, valószínűleg nem követünk el nagy baklövést.

A fenti cikk Nemes Orsolya Generációs mítoszok című könyvének szerkesztett részlete.

Miért érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Nemes Orsolya generációkutató szerint a modern, innovatív, kreatív oktatási modellek segítségével leszünk képesek arra, hogy rugalmasan, adaptív módon reagáljunk a bizonytalanságokkal teli jövőre. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Nyitókép: fortepan.hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG Extra Business Business magazin

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

Az utóbbi évtized technológiai robbanása és az ezzel párhuzamosan piacképessé érett Y generáció megjelenése több megoldandó feladatot is adott a vezetőknek. A régi és az új találkozását a reverse mentoring, vagyis a fordított tanácsadás segítheti, amire már itthon is van fogadókészség.

"Az emberek nem veszik észre, hogy olyanokra szavaznak, akik játékfiguraként kezelik őket"

"Az emberek nem veszik észre, hogy olyanokra szavaznak, akik játékfiguraként kezelik őket"

Ki az a Junko Tabei, miért van ma a Google főoldalán?

Ki az a Junko Tabei, miért van ma a Google főoldalán?

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről

Küzdenek az amerikai meteorológusok, hogy utolérjék az európaiak pontosságát

Küzdenek az amerikai meteorológusok, hogy utolérjék az európaiak pontosságát

A héják héjájának kirúgása után Trumpnak egyedül kell kitalálnia, mit kezdjen Iránnal

A héják héjájának kirúgása után Trumpnak egyedül kell kitalálnia, mit kezdjen Iránnal

Kiderült, mi okozhatta 330 gyerek rosszullétét a hajdúsámsoni iskolában

Kiderült, mi okozhatta 330 gyerek rosszullétét a hajdúsámsoni iskolában