szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tervezettnél hónapokkal hamarabb, már a nyár derekán eléri a teljes kapacitását a Hankook rácalmási gyára, amely így több mint 11 millió gumiabroncs kibocsátására lesz képes évente - írja a keddi Világgazdaság.

Augusztusra a frissen elkészült új, 58 ezer négyzetméter alapterületű üzem naponta már 16-17 ezer gumiabroncsot gyárt, napi 34-35 ezer darabra növelve a gyár teljes gyártókapacitását. A próbagyártás már tavaly elkezdődött, így Rácalmáson ma már harmincezer abroncs készül naponta. Ugyancsak nyáron költözhetnek be a most elkészült ötszáz személyes munkásszálló apartmanjaiba a cég dolgozói - írja a lap.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!