szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megszűnt a kamionok torlódása a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján kedd reggel.

Az átkelőhelyen a nagy forgalom miatt pénteken három, szombaton négy, majd hétfőn ismét négy órát kellett várniuk a teherautósofőröknek az Ukrajnába való átkelésre.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
245 millióért épült új kerékpárút Békés megyében, de az átadása előtt szétrepedt

245 millióért épült új kerékpárút Békés megyében, de az átadása előtt szétrepedt

A miskolci medve elől épphogy be tudott ugrani a kocsijába egy gazda

A miskolci medve elől épphogy be tudott ugrani a kocsijába egy gazda

ITM: Belső vita van a Színművészetin, oldja meg a szakma

ITM: Belső vita van a Színművészetin, oldja meg a szakma