szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy chicagói nő vesztette életét azt követően, hogy a férje a navigáció utasításait követve ráhajtott egy romos, hiányos hídra.

Az 51 éves nő és férje autójával több, mint 10 métert zuhantak, majd szerencsétlenségükre még ki is gyulladt autójuk, miután Indiana állam egyik településén lévő hídon akartak áthajtani. A páros a közelben lakó rokonait látogatta volna meg, ám nem voltak ismerősek a környéken és vakon követték a naviágáció utasításait. A férj súlyos sérülésekkel, de túlélte a szerencsétlenséget.

Az kétségtelen, hogy a Goolge Térképe szerint még járható a híd. Igaz a felvétel jó régi, 2008-as, kérdés mi van, ha mondjuk valaki ilyen navigációt használ.
google maps

A hatóságok szerint a páros annak ellenére hajtott a hídra, hogy volt útelzáró elem a hídnál és figyelmeztető tábla is jelezte a veszélyt. A helyi lap, a The Times of Northwest Indiana szerint viszont, a barikádok el lettek mozdítva a helyükről, ám azt nem tudni, mindez a baleset előtt is így volt-e.

Az átkelőt egyébként azt követően zárták le évtizedek után 2009-ben, hogy a jelentős kamionforgalom miatt meggyengült a híd szerkezete.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!