A visszahívási volumenek általában arányban állnak a gyártó méretével. Az amerikai toptens.com oldal gyűjtésének első részét Toytával, BMW-vel, Porschéval már közzé tettük, itt a lista második felvonása.
5. Mitsubishi Motors
A Mitsubishi jelenleg megközelítőleg 2,2 millió visszahívásnál tart Japánban, amely a kisautóit érinti. Legutóbb 2012 decemberében volt egy nagyobb hullám, amikor is a hibás olajtömítés miatt kellett visszarendelni termékeit. A 2012-ben Japánban gyártott Minica nevű kis kabrió modelljüket érintette az olajszivárgás, és nagyjából 660 jármű hagyta el az olajtömítését és állt le emiatt az utakon. A panaszok hatására a cég végül 7,5 (17,8 milliárd forint) milliárd jent különített el a hiba javítására, és a fejlesztésekre, amelyek kiküszöbölik a problémát.
4. GM Daewoo
2010-ben az amerikai General Motors leányvállalatának a GM Daewoonak több mint 58 ezer járművet kellett visszahívnia gyártási hiba miatt, amely a Winstorm, a Lacetti a Premiere és a Damas modelleket érintette. Ugyanabban az évben a cégnek cserélnie kellett a hibás kormánykerekeket a 2006-ban és 2007-ben gyártott Winstormokban, ahogyan a 2009-es, 20010-es Lacetti Premiere-ek üzemanyagcsöveit is. A Daewoo kisteherautóival szintén gondok voltak, mert nem feleltek meg az Egyesült Államok biztonsági előírásainak. Legutóbb pedig 48 ezer autót kellett vissszarendelniük Délkelet-Ázsiában az ajtók hibás zárai miatt.

3. Hyundai
2007-ben a dél-koreai autógyár több mint egymillió járművet hívott vissza hibás kapcsolói és a laza tetőkárpit miatt. A gyáróriásnak négy évig tartott, míg a milliónyi autóban kicserélte a kapcsolókat, amelyek az Egyesült Államokban számos balesetet okoztak. A féklámpák ugyanis nem minden esetben világítottak, amikor valaki megnyomta a fékpedált. A komoly közlekedésbiztonsági gondot okozó műszaki hiba mellett a Hyundaynak csaknem 200 ezer 2011-ben gyártott Elentra modelljét is ki kellett javítania, amikor kiderült, hogy a tetőkárpit alkatrésze balesetet okozhat, amikor az oldalsó függönylégzsák működésbe lép.
2. Kia Motors
A Hyundai leányvállalata a Kia Motor Company jelenleg is egy kínos visszahívási akciót hajt végre, amikor kétmillió Egyesült Államokban gyártott járművét kell berendelnie, amely 13 modelljét is érinti. A panaszok mind a kocsi elektromos rendszerét, mind egy kétes hírű nagy japán beszállítótól származó légzsákjait érintették. Mindemellett a kocsik elektromos rendszere sem stabil, így előfordul, hogy a hibajelzések akkor is vadul jeleznek, amikor nincs semmi komoly gond.
1. Ford Motor Company
A Fordok automata váltóinak az 1980-as évekig komoly gondot okozott a parkoló állásból a biztonságos hátramenetbe kapcsolás. Miközben a berendezés azt jelezte, hogy az autó parkoló állásban van, a váltó időnként átcsúszott hátramenetbe gyakran baleseteket okozva. A hiba az autóipar legnagyobb visszahívási akcióját vonta maga után, amikor is a Ford Motor Company-nak 21 millió járművét kellett szervizelnie szerte a világon. Az amerikai hatóságok szerint ez a hiba 6000 balesetet és közel 2000 sérülés okozott, amelyből 98 halálos kimenetelű volt.