Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Tavaly óta van lehetőség egy órán belül pótolni, ha valaki matrica nélkül hajtott fel egy fizetős autópálya-szakaszra.
Az előző évinél 6 százalékkal több, bruttó 315 milliárd forint útdíj folyt be tavaly a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-hez (NÚSZ), ami újabb bevételi rekordot jelent.
Sikeres volt a hatvanperces szabály bevezetése, az autósok 1,2 millió esetben pótolták az e-matricát az után, hogy – akár tévedésből – felhajtottak egy fizetős útra – mondta a Növekedés.hu-nak Bartal Tamás, a társaság vezérigazgatója.
A tavaly októberi díjemelés – mely révén például a heti matrica ára D1 kategóriában 3500 forintra nőtt – 1,2 milliárd forint pluszbevételt jelentett. A növekvő bevétel összhangban van a gazdaság erősödésével, illetve azzal, hogy folyamatosan bővül az úthálózat és egyre mobilisabb a társadalom.
Itt lehet megnézni, tényleg van-e érvényes matrica a kocsin
Februártól már büntetnek, ha nincs idei, érvényes jogosultság. Érdemes talán ellenőrizni.
Mint elhangzott, a NÚSZ idei tervei között szerepel az ellenőrzések fokozása, hiszen különösen a külföldiek szeretnek bliccelni a magyar fizetős utakon. Tavaly 7 milliárd forint folyt be a bírságokból, az e-útdíjak és az e-matricák esetében a pótdíjak mintegy 70, illetve 36 százalékát a külföldiek fizették – tette hozzá a vezérigazgató.
Ugyanakkor a NÚSZ-nak nem célja a mindenáron való büntetés, amit a tavaly bevezetett hatvanperces szabály sikere is bizonyít. Ennek lényege, ha egy autós úgy hajt fel a fizetős útra, hogy valamilyen okból elmulasztott matricát venni, akkor egy órája van a pótlásra. Tavaly az autósok 1,2 millió esetben éltek ezzel a lehetőséggel – nyilatkozta Bartal Tamás.
Ezért nem tud meglépni az díjfizető kamerák elől - megnéztük élőben
Milyen közel kell menni egy kamionhoz, hogy ne látsszon a rendszám? A leállósávban is lát a kamera, és ha gyorsan sávot váltunk, akkor is lebukunk? Gyakorlati kérdések és válaszok az útdíjfizetés főhadiszállásáról.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.