szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A baleset előtt, herbálozott is, gyógyszert is bevett, nem volt magánál, amikor kocsiba ült.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú ítéletében helybenhagyta az eslő fokon született döntést és 4 év 6 hónap börtönre ítélte azt a drogost, aki bódult állapotban okozott halálos balesetet Nyírcsászáriban másfél évvel ezelőtt. A bíróság emellett 4 évre eltiltotta a vezetéstől – írja a 24.hu

A tényállás szerint K. K. a bűncselekmény elkövetése előtt több éven keresztül kábítószer fogyasztóként élt. Munkából hazaérve elvonási tünetei voltak, ezért elszívott egy herbálos cigarettát, emellett napok óta gyógyszert is szedett.

Délután egy kisteherautóval autózott Nyírcsászáriban, amikor telefonján megnézett egy SMS üzenetet, s emiatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből felé szabályosan közlekedő, kivilágított motorosnak.

A baleset következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

Ezt követően a gázoló a motoros mögött közlekedő személyautóval is összeütközött. A bíróság álláspontja szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a kisteherautóval közlekedő betartja az engedélyezett haladási sebességet és nem tér át a baloldali forgalmi sávba.

Kiderült az is, hogy a sofőr a balesetet megelőzően kábítószert és új pszichotróp anyagot használt, valamint gyógyszert vett be, melynek következtében a balesetet közvetlenül megelőző időpontban bódult állapotban volt.

A tárgyaláson a gázoló elmondta, hogy a baleset kapcsán csak a motorossal történt ütközésre emlékszik, arra nem, hogy ezen kívül másik járművel is ütközött volna.

Az ítélet jogerős.

(A címkép illusztráció, nem ennek a balesetnek a helyszínén készült.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!