Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mutatunk egy kőkemény sportautót, amit kifejezetten versenypályás használatra találtak ki, de végül mégis csak megoldható a közúti vezetése.
A típusból azonban készült egy még ennél is potensebb változat, a P1 GTR, mely elsősorban nagyméretű fix hátsószárnyáról, ültetett futóművéről, 50 kilogrammal csökkentett tömegéről, illetve 1 000 lóerőre növelt teljesítményéről ismerszik meg. Illetve arról, hogy ezt a kizárólag normál P1-essel rendelkezők által megvásárolható kivitelt kifejezetten versenypályás használatra szánta a gyártó és csak két tucatot készített belőle.
Egy bizonyos Lanzante nevezetű cég azonban néhány P1 GTR-t átalakított úgy, hogy azok rendszámot is kaphassanak és normál közúti forgalomban is lehessen vezetni őket. Ilyen a mellékelt képeken is látható példány, mely éppen új gazdáját keresi:
A svéd okmányokkal rendelkező különlegesség gyakorlatilag teljesen új, hiszen eddig mindössze 50 kilométert tettek meg vele. A Track Silver Metallic fényezésű, fekete alcantara-karbon utasterű utcai McLaren P1 GTR ára 2 995 000 euró, vagyis átszámítva mintegy 946 millió forint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.