szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A német és a japán terepjáró már alaphelyzetben is komoly hasonlóságot mutat egymással. Hát még így.

Nemrégiben volt szerencsénk alaposan kipróbálni az új Suzuki Jimnyt, aztán pedig az ugyancsak teljesen új Mercedes G-osztályt is sikerült meghajtanunk. Sőt, a karakterében nagyon hasonló két terepjárót egymás mellé állítva is körbefotóztuk.
László Ferenc

Bár a formai jegyek nagyon hasonlóak, a két modell vásárlóközönsége teljesen eltérő. Talán elég csak annyit megemlítenünk, hogy míg a kereken 100 lóerős Jimny alapára 5,4 millió forint, addig a 286-585 lóerős G-osztály minimum 33,1 millió forint kifizetését követően vezethető haza.

László Ferenc

Most azonban elkészült az első olyan tuningszett, melynek révén az olcsó japán kisautó külcsínjét teljesen G-osztályosra lehet alakítani. A Jimny megkapta az új G-Klasse köralakú menetfényeit, egyedi motorháztetejét, kiálló indexbúráit, oldalsó kipufogóit, markáns kiszélesítéseit és hátsó lámpáit, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

The Drive

 

The Drive
The Drive
The Drive
The Drive

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!