szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vázoljuk, hogy hogyan néz ki az X5 hamarosan hivatalosan is leleplezendő kupés testvérmodellje.

A BMW 1999-ben mutatta be első divatterepjáróját, az X5-öst, melynek kupésra faragott testvérmodellje, az X6 elsőként 2007-ben került piacra. A negyedik generációs aktuális X5 tavaly jött ki, és nyílt titok, hogy hamarosan érkezik az ebből készített csapott hátú változat, a harmadik generációs X6.

Ami a most kiszivárgott gyári fotók szerint valahogy így fog festeni:

©

Az újdonság elsősorban veséket formázó méretes hűtőrácsáról, nagy légbeömlőiről, méretes kerekeiről, illetve szélesre húzott hátsó lámpáiról ismerszik meg.

©

A műszerfalán két darab 12,3 colos kijelzőt felvonultató új X6-os esetében várhatóan a 30d jelenti majd a belépőszintet, mely 265 lóerős teljesítményt és 620 Nm-es nyomatékot szabadít rá a négy kerékre. A benzines erőforrásokat kedvelők számára készül a 40i változat a maga 340 lóerős teljesítményével és 450 Nm-es nyomatékával.

©

Érkezőben továbbá a 400 lóerős és 740 Nm-es 50d, és biztosra vehető, hogy már javában folyik a 600 lóerőnél is erősebb M változat fejlesztése is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Zamárdi oltási igazolványhoz kötné a részvételt a Balaton Soundon

Zamárdi oltási igazolványhoz kötné a részvételt a Balaton Soundon

Fülöp herceget átszállították egy másik kórházba, ahol a szívét vizsgálják

Fülöp herceget átszállították egy másik kórházba, ahol a szívét vizsgálják

Újabb konkurenciát ad a Facebook a TikToknak, elkészült a Bars

Újabb konkurenciát ad a Facebook a TikToknak, elkészült a Bars