szerző:
hvg.hu

Egy pillekönnyű és nagyon erős nyitott tetős autó, mely sokkal inkább való versenypályára, mint közútra.

A Radical bemutatta legfrissebb sportkocsiját, az elsősorban pályanapokon történő használatra szánt, de akár közúti forgalomban is vezethető Rapture-t. Ami konkrétan ilyen lett:
©

A nyitott tetős és szélvédő nélküli újdonság tömege alig 765 kilogramm. És ehhez 350 lóerő, illetve 434 Nm társul, amit egy a Ford Focus RS-ből származó 2,3 literes turbós benzinmotor állít elő. Az új turbót és befecskendezőt kapott négyhengeres erőforrás egy hatfokozatú váltón keresztül juttatja el az erejét a hátsó kerekekre.

©

Állóhelyzetből 100-ra alig 3 másodperc alatt lő ki az alig 1,13 méter magas sportgép, melynek 0-160-as szintideje 8,4 másodperc. A 264 km/h végsebességű és egyelőre ismeretlen árú Radical Rapture első példányait augusztusban vehetik át a vásárlók.

©

 

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gondja akadt a "csokicső" reklámjával a versenyhivatalnak

Gondja akadt a "csokicső" reklámjával a versenyhivatalnak

Dárdai: Ha legyőzzük a szlovákokat, kijutunk az Eb-re

Dárdai: Ha legyőzzük a szlovákokat, kijutunk az Eb-re

Hihetetlen módon próbálják túlélni a klímaváltozást a korallszigetek

Hihetetlen módon próbálják túlélni a klímaváltozást a korallszigetek

Jóbarátok-rajongók, figyelem: ettől a kollekciótól azonnal a Central Perkben érezhetjük magunkat

Jóbarátok-rajongók, figyelem: ettől a kollekciótól azonnal a Central Perkben érezhetjük magunkat

Foszlásnak indult a magyar divatpápa életműve – ki fogja a ruháit megmenteni?

Foszlásnak indult a magyar divatpápa életműve – ki fogja a ruháit megmenteni?

Lecsapott a GDPR: kitiltották az Office 365-öt több német iskolából

Lecsapott a GDPR: kitiltották az Office 365-öt több német iskolából