szerző:
hvg.hu

Ezek a kocsik egy olyan elitklub tagjai, ahova csak jóval 1500 lóerő feletti produkcióval lehet belépni.

Jól tudjuk, hogy egy sportautó esetében nem minden a hatalmas teljesítmény, hiszen néha egy gyengébb, de könnyű autóval élvezetesebbet lehet autózni, mint egy erős, de nehéz delikvenssel. Mindenesetre a menetteljesítménynek még mindig a nyers motorerő az egyik legfontosabb meghatározó tényezője.

Az alábbi toplistán a világ jelenlegi legerősebb sportkocsijait vonultatjuk fel, még pedig kizárólag teljesítmény alapján rangsorolva. Az erősen kamuszagú, régóta csak ígérgetett több ezer lóerős modelleket hanyagoltuk, a listán csak olyan autók szerepelnek, melyek ténylegesen léteznek és legalább néhány darabos kisszériát terveznek belőlük gyártani.

Az első helyen a szomszédos Horvátországban gyártott Rimac C-Two található, mely 1 950 kilogramm tömegű, illetve 412 km/h végsebességű villanyautó nem kevesebb, mint 1914 lóerős teljesítményű. És mindez 1,97 másodperces 0-100-as sprintet tesz lehetővé.

©

A második a Pininfarina Battista, ami ugyancsak egy villanymotoros sportkocsi. Ez a 2,2 millió eurós olasz versenyző 1900 lóerős és 0-ról 300-ra alig 12 másodperc alatt lő ki.

©

A képzeletbeli bronzérem a még 2010-ben kijött, 7 literes biturbó motorral szerelt Keating TKR-nek jár. Ez az alig 995 kilogrammos közúti torpedó 1 825 lóerőt szabadít rá az aszfaltra, és a gyorsulásának csak 418 km/h-nál szakad vége.

©

A negyedik a Hennessey Venom F5, melynek 8 literes biturbó V8-as erőforrása 1 622 lóerőt ad le. És ez ahhoz elegendő, hogy a 0-400-as sprint kevesebb, mint 30 másodpercnyi időt vegyen igénybe. Illetve, hogy a végsebesség megközelítse az 500 km/h-t.

©

Az ötödik az idén márciusban leleplezett Koenigsegg Jesko. Az ebben a 3 millió eurós svéd hiperautóban lévő 5 literes biturbó V8-as motor 1600 lóerős produkciót ad elő. Az 1,3 tonnás járgány végsebessége eléri a 480 km/h-t.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Légdeszkán repüli át a La Manche csatornát a francia feltaláló

Légdeszkán repüli át a La Manche csatornát a francia feltaláló

Nekiment a Magyartanárok Egyesületének elnöke Háy Jánosnak

Nekiment a Magyartanárok Egyesületének elnöke Háy Jánosnak

Elképesztő rekordot döntött meg a Bosszúállók: Végjáték

Elképesztő rekordot döntött meg a Bosszúállók: Végjáték

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

Nagyon megküzdött az érettségivel egy zalai fiatal, végül hamisítani próbált

Nagyon megküzdött az érettségivel egy zalai fiatal, végül hamisítani próbált

Sirály ragadott el egy csivavát Angliában

Sirály ragadott el egy csivavát Angliában