Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hamisítatlan amerikai izomautó ezen kivitelét nem dübörgő V8-as erőforrás, hanem hangtalan villanymotor hajtja.
Ha Ford Mustang, akkor 450-460 lóerős 5 literes V8-as benzinmotor. Vagy, ha spórolni szeretnénk, akkor esetleg egy 270 lovas 2,3 literes EcoBoost erőforrás.
Elektromos hajtással és zöld rendszámmal nem meglepő módon nem kapható az amerikai gyártó hátsókerékhajtású sportkupéja, ez azonban könnyen változhat, ugyanis az USA-ban megrendezett SEMA kiállításon leleplezték az első gyári villany-Mustangot. Íme:
A keresztségben Mustang Lithium nevet kapott újdonság a Ford és a Webasto közös fejlesztése. Az ültetett futóműves, 20 colos kerekű és karbonszálas elemekkel könnyített különleges Mustang nem kevesebb mint 900 lóerős teljesítményt, illetve 1356 Nm nyomatékot szabadít rá az aszfaltra.
Érdekesség, hogy a hagyományos váltót nem hagyták ki az elektromos Mustangból, a sofőr egy hatfokozatú Getrag kéziváltót kapcsolgathat. A 800 V-os akkumulátor kapacitásával, illetve az autó menetteljesítményeivel kapcsolatban egyelőre sajnos nem nyilatkozott a gyártó. A Mustang Lithium egyelőre még csak egy prototípus, és nem tudni, hogy a közutakon mikor találkozhatunk majd hasonló amerikai izomautókkal.
A nyolcadik generációs Chevrolet Corvette 800 lóerős villanymotorral szerelt, 338 km/h végsebességű változatáról itt olvashat bővebben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.