Az, hogy az elektromos rollerek segédmotoros kerékpárnak számítanak, Pintér Sándor belügyminiszter múlt heti parlamenti válaszában szerepelt, amelyben arra is utalt, hogy a rendőrök szabálytalanság esetén ennek megfelelően fogják bírságolni a kétkerekű járművek felhasználóit.
Amikor azonban a rendelkezés jogalapjáról érdeklődtünk a minisztériumnál, a tárca sajtóosztálya az Országos Rendőr-főkapitánysághoz irányított minket, mondván a KRESZ módosítása az ő feladatkörük. Azaz a belügyi tárca lényegében elismerte, hogy a közlekedési szabályokon kellene változtatni ahhoz, hogy a kétkerekű e-járművek valóban segédmotoros kerékpárnak számítsanak.
Kérdésünket ezért elküldtük a rendőrségnek is, ahonnan érdekes választ kaptunk. Mint írták:
"Külön, eltérő rendelkezés hiányában az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni."
A probléma itt éppen a rendelkezés hiányával van, hiszen jelenleg sem a KRESZ-ben, sem más jogszabályban sincs semmilyen említés a rollerekre vonatkozóan.
„Pintér Sándor írásbeli válaszából számomra az derül ki, hogy az elektromos eszközöknek a segédmotorok alá besorolása nem több puszta jogértelmezésnél. Ez lehet alapja például egy jogszabály módosításnak, esetleg érdemi vita tárgyát is képezheti a jogalkotási folyamat során, de semmiképp sem minősül általános jelleggel jogforrásnak” – mondta a hvg.hu-nak Heinrich Renáta a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. kamarai jogi előadója.
A szakértő egyébként úgy tudja, hogy az erre vonatkozó KRESZ-módosítás szövege már elkészült, de elfogadása még nem történt meg.
Heinrich Renáta arra is emlékeztetett, hogy a KRESZ lényegében egy együttesen kiadott miniszteri rendelet, így módosítani is legalább rendelettel vagy magasabb szintű jogszabállyal lehetne.
A jelenlegi rendezetlen helyzetben viszont erősen kérdéses, milyen jogi alapja lenne a belügyminiszter által említett bírságoknak, hiszen
egy miniszteri rendelkezés önmagában még nem elég ahhoz, hogy a rendőrök büntessenek.
„Ha a rendőr megbüntet valakit elektromos rolleren és ezt segédmotoros kerékpárokra vonatkozó előírások megszegése miatt teszi, vitatott esetben érdemes bírósághoz fordulni, hogy döntsenek ők az ügyben” – mondta a hvg.hu-nak Pető Attila közlekedési szakértő.
Sok hasonló esetnek akár jogalkotói hatása is lehetne, hiszen előbb-utóbb a jogszabályok szintjén is kezdeni kellene valamit az elektromos rollerekkel, melyekből egyre több fut a hazai utakon, azaz egyelőre inkább a járdán.
Szakértők szerint nem kizárt, hogy ilyen esetekben a rollereseknek adnának igazat a bíróságok, hiszen a már említett helyzet miatt a jogalkalmazó szervek, hatóságok, bíróságok nem kötelesek elfogadni a belügyminiszteri álláspontot. Jelenleg egyelőre az a vélemény tekinthető még uralkodónak, hogy az ilyen eszközöket használók inkább gyalogosnak minősülnek – vélte a D.A.S. jogásza.
Amíg viszont nincs egységes jogszabályalkotás, nem lesz egységes jogértelmezés sem. Így tehát könnyen lehet, hogy egyik eljáró szerv másként értelmezi az adott kérdést, mint a másik, azaz a belügyminiszter egy lehetséges értelmezést vázolt fel, melyet például az érintettek (így a szervezeti rendszerbe tartozó egységek) szélesebb körben elfogadnak – tette hozzá.
A Lime szerint nem jellemző
Nem tud a járműveiket érintő jogszabályi változásokról a közösségi rollerkölcsönzést Budapesten meghonosító Lime sem. Mint a hvg.hu-nak elküldött válaszaikban írták, az e-roller kategória európai szinten szabályozott és egyetlen uniós tagországban, így Magyarországon sem azonos a motorkerékpár kategóriával. „Éppen ezért minden országban, ahol szolgáltatásunk jelen van, betartjuk a helyi működési szabályokat és előírásokat, együttműködünk a helyi hatóságokkal, önkormányzatokkal” – tették hozzá.
Pintér Sándor kijelentésének az is ellentmond, hogy a Lime tapasztalatai szerint a felhasználók problémamentesen tudják igénybe venni szolgáltatásukat, azt mondják, nem érkezett hozzájuk számottevő, ilyen jellegű bejelentés.
A cég elárulta, hogy az elmúlt pár hónapban „igen kedvező egyeztetéseket” folytattak Budapest önkormányzatával és a hatóságokkal is, amit a továbbiakban is folytatni fognak. Ők továbbra is abban bíznak, hogy világos párbeszéddel és közös erővel fenntartható és hosszú távú megoldásokat tudnak kialakítani.
A hvg.hu a Városházához közel álló forrásoktól is úgy értesült, hogy zajlottak már egyeztetések a fővárosi önkormányzat és a szolgáltató között, hamarosan pedig a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés is foglalkozni fog a kérdéssel. Gőzerővel dolgoznak a probléma megoldásán Erzsébetvárosban is – mondta lapunknak Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere.
Lehetetlen feltételek
Egy dolog biztos: a Pintér Sándor-féle besorolás drákói szigort hozna magával. Ha ugyanis járműnek minősül a roller, onnantól kezdve egészen konkrét szabályok vonatkoznának rá. Ezek közé tartozik, hogy
- jogosítvánnyal lehet csak vezetni,
- bukósisak kell hozzá,
- lámpa kell rá,
- típusbizonyítvánnyal kell rendelkeznie,
- sőt, egy uniós jogszabály szerint ülésnek is kell lennie egy segédmotoros kerékpáron.
Könnyű kitalálni, hogy
a jelenleg forgalomban lévő, kölcsönözhető elektromos rollerek esetében ezeket a feltételeket lehetetlen teljesíteni.
Ennél is fontosabb, hogy a közlekedésben többé nem lesz helye a járdán, gyalogosok között. Használói ehelyett csak úttesten, buszsávban vagy a kijelölt kerékpársávon közlekedhetnének. „Érdemes elgondolkodni, mennyire életszerű ezeket a járműveket mondjuk a Rákóczi út csúcsforgalmába beterelni” – mondja Pető Attila.
A szabályokat böngészve az is kiderül, hogy segédmotoros kerékpárral már megállni sem lehet akárhol, akár 50 ezer forintos bírságot is kockáztatunk, ha egy zebránál, vagy annak közelében tesszük le. Ugyancsak tilos ketten utazni rajta, ami egyébként teljesen szabálytalan robogón is. Felmerül a kötelező felelősségbiztosítás kérdése is, mert a segédmotoros járművekre már kellene, más kérdés, hogy a közel 600 ezer jelenleg is forgalomban lévő jármű alig ötödének van kötelező felelősségbiztosítása ma Magyarországon.
A magyar szabályozás valódi nehézsége, hogy lefelé nem, csak felfelé határozza meg, mi számít segédmotoros kerékpárnak. Vagyis azt mondja ki, hogy egy jármű milyen teljesítményig tekinthető annak, azon felül pedig már motorkerékpárnak.
A bicikli például olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt. A kerékpárt azonban motor is hajthatja, és ha annak teljesítménye kisebb, mint 300 watt, akkor attól az még kerékpárnak minősül. Az e fölötti, de 4 ezer watt alatti teljesítményű járgányokat nevezik segédmotoros kerékpárnak – a köznyelvben robogónak. Hasonló logika mentén tehát akár a 300 watt alatti teljesítményű e-rollerekre is rá lehetne húzni, hogy azok még kerékpárnak minősülnek.
A jogalkotónak tehát kezdeni kellene valamit ezekkel az új eszközökkel, meg kellene határoznia, hogyan kell és lehet velük közlekedni, illetve mivel kell őket felszerelni. Ez nem könnyű feladat, de egyre elkerülhetetlenebb. Pár éve létezett egy KRESZ-módosítási javaslat, amiben szerepelt a „járműszerű eszköz” kategóriája, de a módosításból végül nem lett semmi.
Nincs egységes szabályozás
Jelenleg több budapesti kerületben sem látják szívesen a villanyrollereket, Belváros-Lipótváros önkormányzata a nyáron hozott rendeletet, ami alapján közterületi értékesítésnek minősül, ha valaki az V. kerületben veszi fel az utcán a kétkerekűt. Válaszul a Lime rollermegosztó cég ki is vonult a belvárosból. Hasonló a helyzet a Margitszigeten is, a Kossuth térről pedig szintén trükkös módon tiltották ki a rollereket: ott a nemzeti emlékhely használatának rendjéről szóló rendeletet módosította a kormány. A Budai Várban csak tolva vagy kézben szállítva lehet átmenni velük.
Európa legtöbb nagyvárosában már letiltották az e-rollereket a járdákról, vagy küszöbön áll ennek meglépése. Németországban a törvényhozás előtt van az „elektromos kisjárművek” szabályozása. Ez korlátozza az eszközök sebességét, és ennek alapján kategorizálja is azokat.
Franciaországban pedig akár 135 euró bírsággal is sújtható, aki elektromos rollert használ a járdán. Az új generációs eszközöket szeptember óta csak bicikliúton vagy autóúton lehet majd használni, „a gyalogosoknak végre nem kell a házfalakra tapadva közlekedniük” – mondta a francia közlekedési miniszter, aki szerint ezek a járművek túlzottan veszélyeztetik a járókelőket, különös tekintettel a gyerekekre és idősekre.
A Lime szerint ezeket a jogszabályokat minden esetben betartják, sőt a felhasználóik figyelmét is felhívják a biztonságos közlekedésre, valamint a gyalogosforgalmat nem zavaró parkolásra. A rollerezőket minden utazás megkezdése előtt figyelmeztetik arra, hogy csak a kijelölt területeken használhatják az e-rollereket, parkoljanak helyesen (ezért szükséges fénykép feltöltése az applikációban a parkolást követően), és biztonságuk érdekében viseljenek bukósisakot. A tudnivalókról, feltételekről és a rollerek megfelelő használatáról a mobilapplikáción keresztül, e-mailben és hírlevélben is tájékoztatnak.