Magasabbra kerül a léc: még az idén jön az új Mercedes S-osztály

A Daimler hivatalosan is bejelentette, hogy 2020-ban leleplezi flagship kategóriás luxusautójának új generációját.

  • hvg.hu hvg.hu
Magasabbra kerül a léc: még az idén jön az új Mercedes S-osztály

A Mercedes 1972-ben mutatta be a W116-os modellt, mely elsőként viselte magán az S-osztály típusjelzést. Az azóta eltelt évtizedekben öt újabb generáció látott napvilágot a sokak által a luxusautók etalonjának tartott szériából, melynek aktuális kiadása 2013-ban mutatkozott be. A W222-es hatodik generáció ráncait három éve varrták fel, ezt a modellt mi is alaposan leteszteltük, mostanság pedig egyre többet hallani a vadonatúj hetedik generációs modellről.

A W223-as típussal kapcsolatban most először maga a gyártó is nyilatkozott. A Daimler arról számolt be, hogy az új S-osztályról még az idén le fog hullani a lepel, ezenkívül pedig arra is fény derült, hogy a luxusszedánban debütál az MBUX infotainment rendszer legújabb és egyben legnagyobb tudású változata.

Kolesa.ru / Nikita Chuiko

Jól értesült források szerint a Leves 3-as önvezetésre képes hetedik generációs S-osztály alapmotorja egy 3 literes soros 6 hengeres benzines egység lesz, mely egy villanymotorral kiegészítve mintegy 367 lóerőt, illetve 500 Nm-t ad le. Ugyancsak hibrid technikát kap a 4 literes V8-as benzinmotor, ami 490 lóerősnek és 700 Nm-esnek ígérkezik.

Érkezőben továbbá néhány plugin hibrid, illetve sportos AMG kivitel is, az abszolút csúcsmodellben pedig várhatóan egy V12-es benzinmotor teljesít majd szolgálatot. Tisztán elektromos S-osztály nem lesz, viszont érkezik a már belső égésű motor nélküli új EQS.

Kolesa.ru / Nikita Chuiko
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.