A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Úgy érezte, jó ötlet autós üldözésbe bonyolódni.
A győri ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki tavaly márciusban nem állt meg a rendőri felszólításra, hanem inkább a menekülést választotta. A rendőrök eredetileg csak egy kisebb közlekedési szabálysértés miatt akarták ellenőrizni, de amikor arra kérték, hogy álljon félre egy biztonságosabb helyen, ő inkább gázt adott, és elhajtott.
A férfi menekülése végül látványos autósüldözésbe torkollt: Győr belvárosától egészen az M1-es autópályáig tartott a hajsza. Útközben legalább egy tucat KRESZ-szabályt szegett meg – többek közt áthajtott piroson, szabálytalanul előzött, és olyan gyorsan ment, hogy a rendőrautó 165 km/h-s sebességgel sem tudta utolérni. Ezzel komolyan veszélyeztette a többi autós és a gyalogosok biztonságát is.
Bár a férfi végül le tudott hajtani az autópályáról és eltűnt, a rendőrség beazonosította, így nem úszta meg a következményeket. Az ügyészség most közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat, amiért akár három év börtönt is kaphat. Emellett azt is javasolták, hogy a bíróság tiltsa el a vezetéstől.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.