Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orbán-kormány

Bauer Tamás Itthon

Bauer: Csupa konszenzus

Öt fontos példa mutatja, hogy az ellenzék demokratikus pártjai nem kínálnak politikai alternatívát az orbáni politikával, annak kulcsfontosságú elemeivel szemben.

hvg.hu Itthon

New York kevés az Orbán-kormánynak, hogy a CEU-t elengedje

Továbbra is csak az amerikai oktatási miniszter válaszát tekintené az Orbán-kormány az Egyesült Államok hivatalos álláspontjának a CEU-törvény ügyében, ilyen levél pedig egyelőre nem érkezett Washingtonból. "Október még mesze van" – mondják a budapesti illetékesek, és ezzel jelzik: nem nekik sürgős az ügy rendezése.

hvg.hu Itthon

Lázár az Európai Parlament döntéséről: baloldali provokáció, nem több

Az Európai Parlament szerdán elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében megkezdik az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítését Magyarországgal szemben. Az úgynevezett hetes cikkely bevetése végső esetben Magyarország szavazati jogának a megvonását is jelentheti. A Fidesz közleményében Soros-jelentésnek nevezte az EP határozattervezetét. Kövesse velünk élőben a Kormányinfót!

Gergely Márton Itthon

Tölgyessy Péter: Orbán diadalmasan menetel a zsákutcába

Orbán arra építette rendszerét, hogy egy sikertelen országot egyben tudjon tartani – mondta szerda este egy előadásában Tölgyessy Péter. Szerinte ez az ország belső feszültségeit ismerve nem is kis teljesítmény. Mégis rendszerváltás lesz a vége, amelynek során a kormány ellenzékével együtt süllyedhet el, mondta, szerinte csak az a kérdés, ez mikor jön el. Orbán azért is ideges, mert 1989-ben már átélte, milyen gyorsan dől össze a legstabilabbnak látszó építmény is.

Dercsényi Dávid Itthon

Már Orbán is a nácik ellen hozott amerikai törvénnyel takarózik civilügyben

Csúcsra jár a civilellenes kormányzati propaganda, a sorosozást most jogszabályi szigorítások követik. Több kormánypárti politikus után most Orbán is utal arra, hogy amerikai mintára csinálnák a magyar civiltörvényt. Az idegen ügynökökre vonatkozó amerikai törvény viszont teljesen más tészta. Ha valóban azt vennék át, az inkább az orosz érdekek ügynökeit hozhatná zavarba.

Bodnár Zsolt Kult

Ki ez a magyar nevű angol író, aki mindig bevédi Orbánékat?

Tibor Fischer nevével az utóbbi években leginkább akkor találkozunk, amikor hangzatos szavakkal Orbán Viktor és kormánya védelmére kel nemzetközi lapokban, pedig egykor még világszerte ünnepelt szépíróként ismerhettük. Az 56-os emigráns szülők által Angliában nevelt Fischer még a rendszerváltás idején barátkozott össze a Fidesz-tagokkal, és úgy tűnik, a párt irányváltásai sem rendítették meg.

Szlavkovics Rita Itthon

Orbán megszegte ígéretét: a kút szélén hagynak tízezreket

Lázár János múlt héten bejelentette, hogy visszavonják a háztartási kutak engedélyeztetésére vonatkozó rendeleteket, de a gazdálkodókról egy szót sem szólt, rájuk továbbra is vonatkozik a kötelezés. A kisebb kertészetek tulajdonosai közül többen azt fontolgatják, hogy bezárnak. Korábban volt bőven ígéret, hogy az állam akár ingyenessé is teszi az öntözést, de a tervek a fiókban landoltak. Már megint a kisebb gazdaságokat hagyták pácban.

hvg.hu Itthon

Trump küldöttje a magyar civilekkel van

Az Egyesült Államok szemében nem vagyunk páriák – ezt tapasztalták azok a vezetők, akik a nagykövetségen jártak. A civil szervezetek helyzetéről és az ellenük készülő törvényről tájékozódott ugyanis hétfőn az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára Budapesten. Azt szerette volna tudni Hoyt Yee, miben segíthet. Többek között a TASZ, a Helsinki Bizottság és a Transparency International vezetője igyekezett segíteni a tisztánlátást.

Joó Hajnalka Itthon

Orbán pitbulldózere – Az ember, aki arcát adta a CEU kinyírásához

Fegyelmezettsége vagy saját meggyőződése vitte rá az eddig konszenzuskeresőként ismert oktatási államtitkárt arra, hogy a kormány bunkósbotjaként álljon bele a CEU kinyírásába? Ez az, amit Palkovics László közeli ismerősei sem értenek. A multicég éléről az oktatásba csöppent mérnök-tudós környezetében kíváncsian várják, mi az a pont, amire azt mondja majd, hogy na, ezt már nem. A munkamániás államtitkár a hvg.hu-nak közben elárulta: a mostani posztján köszöni, már ült eleget.

Dercsényi Dávid - Mizsur András Itthon

A Budapest 2024-től aláhulló morzsák furcsa helyekre is eljutottak

Mire költött a Budapest 2024 Zrt., amíg rájuk nem zuhant 266 ezer budapesti polgár aláírása? A kérdést helyesebb úgy feltenni: mire nem? Betekinthettünk a magyar olimpiáért versenyszerűen milliárdokat elköltő programiroda szerződéseibe, és újabb érdekes nevekre, cégekre, tételekre bukkantunk. A most bemutatott mozaikkockákkal egy minden mértéket vesztő vállalkozás képe rajzolódik ki.

hvg.hu Itthon

Gyorselemzés a civiltörvényről: sérteget, de (még) nem szigorú

A kormány betartotta ígéretét: törvényt írt a civil szervezetek megfegyelmezésére. A 444 által megszerzett dokumentumot átolvastuk a hvg.hu jogi szakértőjével, és nem találtuk benne egyértelmű gyilkos szándékot. A jogszabály jelen formájában kellemetlen és dehonesztáló, de nem lehetetleníti el alapból a szervezeteket. Az ugyanakkor árulkodó, mi nem esik hatálya alá: a kormány, az egyházak és a sportegyesületek.

hvg.hu Itthon

Itt a civiltörvény: Billogot kell kérnie, aki külföldről kap pénzt

Miközben a CEU-ért tüntettek Budapesten, kiszivárgott a civil szervezetek megrendszabályozását célzó törvénytervezet. Nincs benne szó vagyonnyilatkozatról, de bejelentési kötelezettségről igen. Amelyik szervezet külföldi pénzt kap, jelenteni kell ezt, és öt évig megbélyegzik miatta.

MTI Élet+Stílus

Botrány! Nem a felcsúti kisvasutat hosszabbítják meg elsőként

Az elsők közt kerül sor a kemencei kisvasút meghosszabbítására a kormány által a kisvasútfejlesztésre még tavaly megítélt 10 milliárd forintos keretből - mondta Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos szombaton, a Pest megyei Kemencén.

1
37 38 39 40 41
88
Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a  színész egy másik sztárról is beszámolt

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a színész egy másik sztárról is beszámolt

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Ezek most a legsportosabb új Skodák

A címlapról ajánljuk