A legszegényebb emberek Magyarországon egész új helyzetbe kerültek az elmúlt pár évben: míg a rendszerváltás után évtizedekig a munkanélküliség volt a legfőbb gond, most már tömegesen kezdtek el ők is dolgozni, és inkább az jelenti a bajt, hogy nincs elég munkára képes ember. Ez pedig átalakítja az ország legszegényebb részeit. Az erről szóló kutatást mutatta be Kovai Cecília és Vigvári András a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont konferenciáján.

A vidéki perifériákon élők meghatározó tapasztalata az, hogy amikor épp válság van, akkor felesleges népességnek tekintik őket, amikor viszont nő a gazdaság, akkor munkaerő-tartalékseregként. Ha szükség van rájuk, akkor ők könnyen mozgathatók, ha nem kellenek, akkor könnyen eldobhatók. Gyárakban, összeszerelő üzemekben végezhető, illetve építőipari segédmunkák lehetősége nyílik meg számukra, amikor jól megy a gazdaságnak, de aztán ugyanilyen könnyen veszthetik is el a munkájukat.

Fontos részlet az is, hogy általában ezek az emberek nem a saját lakhelyükön dolgoznak, hiszen ott újabb munkahelyek nem lesznek. Ennek egyik furcsa mellékhatása az, hogy a monoton munka és a rengeteg ingázás miatt több embernek rosszabb lesz az egészségi állapota akkor, amikor belép a bérmunkapiacra, mint akkor volt, amikor tartós munkanélküliségben élt.

A rendszerváltás után az addig is rossz helyzetben élők közül a romák ragadtak bele inkább a tartós munkanélküliségbe, a nem roma szegények közül sokkal többek számára inkább egy óriási reálbér-csökkenés jelentette a nagy krízist. Ezek a különbségek a határon belül azóta is látszanak, az elmúlt években a romák közül sokaknak jelentett kiutat (minden nehézségével együtt) a külföldi munkavállalás – tette ehhez hozzá Durst Judit.

Azt pedig Hajdu Tamás és Kertesi Gábor kutatása mutatta be, hogy a társadalmi különbségek meglátszanak a magyarországi gyerekek krónikus légúti megbetegedéseinek arányában is: nyolcévesen 100-ból 15 szegény gyerek fullad éjszakánként, míg a leggazdagabbaknál ez az arány 100-ból 3. Ennek a különbségét részben a légszennyezéssel és a lakások szigetelésével magyarázzák, de egészségügyi ellátórendszer különbségei is sokat hozzátesznek az óriási különbségekhez, ahogy az egészségtudatosság is – utóbbiért nyilván nem a gyerekeket kell hibáztatni, hanem a környezetükben élő felnőtteket.