Tetszett a cikk?

Európában és világszinten is csak néhány hasonló híd épült, mint a 2010 augusztus 31-én birtokba vehető szegedi új Tisza-híd. Magyarországon elsőként használják a ritka eljárást, melynek lényege, hogy az átkelő pillérei a parton állnak, a vízzel egyetlen eleme sem érintkezik. A beruházás a Szegedet és Makót összekötő, M43-as autópálya második ütemeként valósul meg


„Önsúlycsökkentő”, szabadon betonozott vagy szabad konzolos híd nem áll még Magyarországon. Eleinte Japánban jelentek meg hasonló átkelők – a szigetországra jellemző gyakori földrengésveszély miatt döntöttek használtuk mellett a mérnökök. Szeged esetében azért esett a választás épp erre az unikális megoldásra, hogy a folyómederben a hajózási űrszelvény ne csökkenjen pillérekkel, továbbá azzal is számolni kellett, hogy a Tisza környéki talaj kis teherbírása megnehezíti a alapozást.

Az építéshez munkafelületként ponton-hídat létesítettek a Tiszán, ezt naponta egyszer szétnyitják, folyásirányba állítva enged utat a hajóknak. 72 db, egyenként 27 tonna körüli vasszerkezetet emelnek a pillérek magasságába, 26 ezer köbméter beton, 3800 tonna betonacél alkotja a híd szerkezetét. Hossza több mint 660 méter, szélessége majdnem 30 méter. Három szerkezeti részből áll a bordás gerincű híd: két ártéri hídból és a középső mederhídból. A vasbeton elemekből álló hídpályát kábelkonzolokkal feszítik egyensúlyba, egy-egy ponton 300-400 tonnányival. Féllegyező alakban helyezkednek el a kábelek a híd középső síkjában két, 22 méterrel a hídpálya fölé magasodó pilonon átvezetve.

Összesen 31,6 km-es szakaszon épül az M43-as autópálya, mely az M5-ös utat köti össze a román határral, nagyforgalmú, biztonságos „folyosót” létrehozva így a Balkán felé. Járulékos haszon a Dél-alföldi régió és a kisebb települések turisztikai vonzerejének várható növekedése, a térség ipari és gazdasági beruházásainak fellendülése. A beruházás összköltsége 6,1 milliárd forint, melyből 67% uniós, 33 % magyar forrás. Négy szakaszra tagolt a kivitelezés, ebből a másodikkal, a Tisza-híd megvalósításával kezdték a munkát, mivel ez az M43 legnagyobb és bonyolultabb feladata. Az építésért felelős Tisza M43 konzorcium domináns tagja a Hídépítő Zrt.

2008. márciusában 98%-os francia tulajdonból száz százalékos magyar tulajdonú vállalat, cégcsoport lett a Hídépítő, 600 alkalmazottal, éves 70-80 milliárd forintos forgalommal. A több mint 130 éves múltra visszatekintő cég Magyarország egyik legrégebbi építőipari vállalkozása. A szegedi új Tisza-híd mellett legnagyobb folyamatban lévő feladatuk a Csepeli Szennyvíztisztító kialakítása. Sport és kultúra támogatással áll a közügyek mellé a vállalat, a 2009 nyarán látogatható, fővárosi Uszálystrand megvalósulásában és üzemeltetésében kiemelt támogatóként vesz részt. (A szövegben szereplő adatokat, információkat a Hídépítő Zrt. bocsátotta rendelkezésünkre.)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Aki a K&H ügyfele, az most örülhet: lecserélték az összes ATM-et, most már tényleg ki lehet dobni a bankkártyát

Aki a K&H ügyfele, az most örülhet: lecserélték az összes ATM-et, most már tényleg ki lehet dobni a bankkártyát

És akkor Simicska atombombája helyett Trump vámháborúja pusztíthat

És akkor Simicska atombombája helyett Trump vámháborúja pusztíthat

Náci őrjöngésbe kezdett Kanye West, horogkeresztes pólót is bemutatott

Náci őrjöngésbe kezdett Kanye West, horogkeresztes pólót is bemutatott

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét