Tetszett a cikk?

Remek felkészülési lehetőséget nyújtott a magyar válogatottnak a hétvégi Pannon Hoki Gála, ahol vasárnap a norvégok elleni 2:1-es szép győzelem mellett rengeteg macinak is örülhettek a nézők. A 4451 db plüssállatot és még sok más játékot a magyar jégkorong-válogatott játékosai a Tűzoltó utcai Gyermekklinika betegeinek, valamint Böjte Csaba Alapítványának és a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon kis lakóinak adták át.

 

A második harmad enyhe norvég fölénye után a játékrész negyedik percében Horváth András passzából Ladányi Balázs lőtte be a magyar válogatott és egyben a mérkőzés első gólját, és már repülhettek is a macik a Tűzoltó utcai Gyermekklinika, a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei javára. A második alkalommal megrendezett jótékonysági akciót a Magyar Jégkorong Szövetség a Pannonnal karöltve a tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan már hetekkel az esemény előtt elkezdte szervezni. A jótékony felhívásra szinte minden néző válaszolt, hiszen a 4451 darab macit közel 5400 szurkoló dobta be.

„Nagyon-nagyon igyekeztünk, hogy mind a szurkolóknak, mind a gyerekeknek örömet szerezzünk, ezért fokozott erőbedobással hajtottunk az első gólért - emlékszik vissza Ladányi Balázs, a magyar válogatott első gólját szerző játékos a mérkőzésre. Az átadáson így fogalmazott: „A sok kis boldog arc látványa hihetetlen élmény volt, és annyi erőt adott, ami biztosan ki fog tartani a világbajnokságig is, ahol remélem kiváló teljesítményt tudunk majd nyújtani.”

További képek a Galériában

Ted Sator és a magyar jégkorong-válogatott játékosai a macik egy részét a Tűzoltó utcai Gyermekkórház kis betegeihez vitték el tegnap, ahol Dr. Garami Miklós, osztályvezető főorvos így nyilatkozott: „Nagyon örülünk, hogy a tavalyi akció után ismét a kiválasztott kórházak közé tartozhatunk. A Tűzoltó utcában a beteg gyerekek ápolása, és az őket gondozók nehéz feladata sokszor rányomja a bélyegét a mindennapokra, a hokis fiúk érkezése azonban hihetetlen örömet varázsolt a kórtermekbe, és csodálatos volt látni, ahogyan a kis betegek és a nagyfiúk együtt mosolyogtak a macikra. Mi a klinikán mindent megteszünk azért, hogy feledtetni tudjuk a kicsikkel a fájdalmakat, hiszen a gyógyulásban ez a legfontosabb, és ebben hatalmas segítséget nyújtanak majd ezek a játékok.”

A plüssökből a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthonba is jut, ahol részben halmozottan sérült, részben állami gondoskodásra szoruló kisgyerekeket gondoznak. „Az intézet pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy ilyen mennyiségű játékot vásároljunk – nyilatkozta Dr. Fehér Edit, a gyermekotthon vezetője -, most azonban a Pannon és a Magyar Jégkorong szövetség felajánlásával olyan sok ajándékot kaptunk, ami hosszú időre szebbé fogja tenni gyermekeink mindennapjait. Ezt a sérült gyerekek felé való kedves odafordulást mindenképpen mintaértékűnek tartom az egész országban.”

A plüssállatok egy része határon túli kicsikhez vándorol, ahol Böjte Csaba gyermekei már nagyon várják az ajándékokat: „Nagyon hálásak vagyunk a kezdeményezésért, és nagy örömünkre szolgál, hogy az utánunk jövő generáció olyan hatalmas szeretetet kaphat, amiből táplálkozhat – mondta Böjte Csaba. „El fogjuk juttatni az ajándékokat a rászoruló román, magyar és cigány kisgyereknek, hogy így tudjunk megvalósítani egy szép összefogást a Kárpát-medencében.” 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Terézváros elindul a Podmaniczky Park tervével a Lázár-féle pályaudvartenderen

Terézváros elindul a Podmaniczky Park tervével a Lázár-féle pályaudvartenderen

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére