Piedone, Bud Spencer, Carlo Pedersoli – mindben az a közös, hogy szeretik a babot. Ez nem váratlan, hiszen egyetlen személyről beszélünk, de aligha akad még egy olyan filmsztár, akit azonnal összefüggésbe hoznak valamilyen étellel, amint meghallják a nevét.
Bud Spencer és a bab azonban ilyen összefüggés, ez a nagy románcok közé soroltatott, itt már filozófiai korreláció állt fönt, nem is meglepő, hogy a nagyétkű színész nem simán csak egy receptgyűjteményt dobott piacra, hanem inkább a maga sajátos filózgatásán keresztül tárta fel viszonyát élethez, ételhez. Erről elég annyit mondani, hogy itthon a Libri kiadásában megjelent Eszem, tehát vagyok egyes fejezeteiben Pedersoli olyan érzelmi hőfokon beszél egyes ételekről – sajnos nem mindnek kapjuk meg a receptjét is –, hogy az izzás már-már Ingrid Bergman és Humphrey Bogart hires Casablanca jeleneteit idézi. Bud Spencer lett az étkezés Casablancája.

Viszont a könyvbe semmilyen bab receptje nem került bele, hiányzik, még akkor is, ha - olvasás után - tudjuk, miért. De elég lett volna csak annyi is, hogy “nyisd ki a konzervet és melegítsd fel a paradicsomos babot”. Így is szerettük volna tőle, hiszen miért is ne, ha még az angyalok is szeretik a babot?

Úgy, hogy most itt egy közkedvelt olasz babétel, amely egyesíti Olaszország két hírességét: Bud Spencer babját és a tésztát. Pasta con fagioli - szimplán babos tésztát jelent, bár ennél azért kicsit összetettebb az ízélmény, amit kínál.

Bármikor jó, nyári melegben is, főleg ha a képernyő elé kuporodunk, hogy tizedszerre is megnézzük például az Aranyeső Yuccában nagy zabálásáival tarkított nagy bunyóit, vagy bármelyik Bud Spencer filmet – főzzünk és együnk az emlékére, a tiszteletére és a folyamatos jelenre, hiszen velünk marad.

Hozzávalók:

500 g lóbab, tarkabab,  vagy amilyen akad (az olaszok a borlotti babot használják, de ez nem létszükséglet)

200 g apró tészta (orsó, csiga, orzo, ditalini, stb.)

1 fej hagyma

3-4 gerezd fokhagyma

1 kis doboz konzerv paradicsom (megteszi a magyar sűrített is, de azért jobb az olasz darabos)

1-2 ág friss rozmaring

olívaolaj, só (bors kifejezetten nem kell bele)

Opció: egy  kis kolbász az olasz-magyar fúzió végett, reszelt parmezán

Elkészítés:

1. A babot áztassuk be éjszakára. Reggel öntsük le a vizet, töltsünk rá frisset, és tegyük fel főni. A hagymát pucoljuk meg, és szúrjuk át rajta a rozmaringágakat, de még jobb, ha lehúzzuk a rozmaring leveleit, és teatojásba zárva a bab közé tesszük. Így nem érződik a rozmaringág kissé gyantás íze, bár van aki kifejezetten azt szereti, ezért lehet variálni.

2. Sózzuk, és főzzük puhára a babot, ez kb. egy óra, babja válogatja. Egy merőkanálnyi babot vegyünk ki, tegyük turmixgépbe, adjuk hozzá a paradicsompasztát, és a kevés olívaolajon egy perc alatt megpirított, összezúzott vagy lereszelt fokhagymát. Turmixoljuk össze.

3. Vegyük ki a léből a hagymát és a rozmaringot, a turmixolt babbal sűrítsük be, adjuk bele az apró tésztát, és mikor a tészta al dente, tálalhatjuk is. A pirított fokhagyma, a tészta és a rozmaring csodát tesz a babbal. Az olaszok nem szokták borsozni, tudniillik néha jó, ha nem borsozunk – annyira automatizmussá vált a borsszórás, hogy meglepődünk, milyen ízek rejlenek a bors fedőrétege alatt. Helyette inkább locsoljunk rá pár csöpp olívaolajat, egy kis reszelt parmezán sem szentségtörés, sőt. Ja, és előtte még kanalazzuk rá a babra a karikára (kisebb kockákra) vágott, lepirított kolbászunkat is, ha van.

 És elő a kanalakkal! Bud, ezt tanítsd majd meg az angyaloknak, lehetőleg gyulai kolbásszal. Szeretni fogják.