Nemcsak húsvét nagypéntekestől, de maga a kereszténység – vagy valami, amit kereszténységnek neveznek – kezd valamiképp kötelező jelleget ölteni. A legtöbb kérdésben keresztény erkölcsi hagyományra hivatkozik az ország vezetése. A "keresztény" erkölcsi hagyomány pedig szerintük az, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, a nő gyerekszülésre való, a házasságon kívüli szex bűn, a genderkutatás bűn, a transzneműség egyrészt bűn, másrészt nem létezik, a homoszexualitás bűn, a melegházasság bűn, és ezekkel az állításokkal vitatkozni bűn. Fundamentalista körökben úgy festik le az Örökkévalót, amit aki szomorú és dühös, ha egy kamaszgyerek magához nyúl, vagy ha egy párnak a fajfenntartási célú és szigorúan genitális szexen kívül egyéb ötletei is támadnak. Ugyanitt persze a menekültekkel és a hajléktalanokkal irgalmasnak lenni szintén bűn, a gyereket nem verni bűn, liberálisokat emberszámba venni főbenjáró bűn, a vasárnapi bevásárlás pedig a pokol mohó szája – de a főhangsúly valahogy mindig a szexualitáson van, mintha a Jóisten főállásban azzal lenne elfoglalva, hogy ki, kivel, hogyan és hányszor.

Mindezt persze lehetne kiragadott bibliai idézetekkel alátámasztani. Azonban ha a keresztény hagyomány autentikus forrásának a Bibliát tekintjük (és nyugodtan tekintsük annak), akkor meglepve tapasztalhatjuk, hogy ezek a kérdések messze nem olyan hangsúlyosak, mint amennyire a keresztény kurzus foglalkozik velük. Sőt, egész más "értékrendet" és hangsúlyokat találunk. Az erkölcsi tanítás foglalata a törvény (Tóra), a törvény foglalata pedig ez: "szeresd az Urat, a te Istenenedet teljes szívedből, lelkedből és elmédből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat." Az evangélium ezt úgy summázza, hogy a törvény betöltése a szeretet; aki szeret, betöltötte a törvényt; a szeretet nem tesz kárt a felebarátnak.

Jézus az evangéliumokban rengeteget beszél erkölcsi kérdésekről, szexuális etikáról azonban meglepően ritkán, összesen háromszor, mindegyik esetben a házasságtörés kérdésében, de ilyenkor is az irgalmasságot és megbocsátást hangsúlyozva. Hasonló arányt találunk az apostoli levelekben. A tízparancsolatban szerepel a "Ne paráználkodjál" követelménye; mondhatjuk, hogy az élet teljességét szabályozó erkölcsi törvényben ez a kérdés tíz százalékos arányban van jelen. A Biblia szexuális útmutatását talán a hűség szóval lehetne összefoglalni. De maga Jézus érdekes módon egyszer sem ostorozta a hellén kor ún. "szexuális elfajzásait". Az erkölcsi felháborodásának céltáblája bő kilencven százalékban a képmutató vallásosság volt. És ez igaz az apostolok és az ószövetségi próféták esetében is.

Az eredeti keresztény etika szerint a legsúlyosabb bűn a hazug, szertartásokkal és emberi hagyományokkal takarózó, kívül cicomás, belül üres vallásoskodás. (Ma ezt példának okáért a kötelező nagypéntek, a stadionszentelés meg a politikai messiások előtti hódolat szemléltetheti.) Legalább ilyen súllyal esik latba a szegényekkel, a megalázottakkal, a menekültekkel, az árvákkal és özvegyekkel való kegyetlen, kirekesztő bánásmód, a hideg ítélkezés, a hazudozás, a gőg, a kapzsiság – vagyis a pénz bálványozása – a kizsákmányolás és zsarnokság. Nem, ezek nem a modern balos ideológiák, hanem a Biblia alapfogalmai.

Jézust nem az ún. "hitetlen világ" vetette ki magából, hanem az akkori egyház. Pont az volt a vallásos képmutatók vádja, hogy paráznákkal és lumpokkal tölti az idejét. És az emberré lett Isten az eredeti hagyomány szerint a keresztáldozattal mutatta meg, hogy mi a keresztény etika pozitív oldala: odaállt az ítélet helyére, hogy őrá hulljon minden bűn büntetése, és minden vádaskodás őt érje. Ezért nincs örök halál, és ezért nincs kárhozat. A pozitív értelemben vett keresztény etika specialitása a felebaráti szeretet abszolutuma: az, hogy Jézus meghalt mindenkiért, az ellenségeiért is. A képmutatókért is, meg azokért is, akik bukdácsolva, nehézkesen, de megpróbálják őt őszintén követni.

Erről szól a kereszténység, nem a szexről. Az egyházi vezetőknek meg az új magyar államvallás felkent papjainak ki kéne már vonulni mások hálószobáiból, és önvizsgálatot tartani, amíg nem késő. Mert van kárhozat és van ítélet, ami a Biblia szavai szerint "a képmutatók sorsa" (Mt 24, 51.)