Azt felelte, semmi baj, ez csak a szeretet. Mindenkinél másképpen van ez. Azon gondolkodtam, milyen furcsán össze tudnak keveredni a dolgok. Itt fekszem egy ágyban az anyámmal, és arról beszélek, milyen vágyat érzek a lányom iránt.

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről szóló közbeszéd különösen nagy tabu hazánkban, hiszen még a szexualitással, a nemi szerveinkkel kapcsolatban is alig vannak szalonképes kifejezéseink. A felnőttek gyakran egymással sem tudnak róla beszélni, a gyakran megkésett és rosszul célzott szexuális nevelésről ne is beszéljünk. Ezek után aligha meglepetés, hogy a családon belül elkövetett szexuális abúzusról még kevesebb szó esik. Pedig sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk: tizennyolc éves koruk előtt a lányok húsz, a fiúk öt-tíz százaléka is átélheti. A statisztikákban pedig nyilván nem jelennek meg azok az esetek, amelyek nem kerültek napvilágra.

Az abúzust az esetek több mint 90 százalékában nem ismeretlen, hanem bizalmi ember követi el. Péterfy-Novák Éva egy regényben, de mégis a maga borzalmas, nyers valóságában dolgozta fel, hogyan hat egy nevelőintézetben többször is megerőszakolt gyerek traumája a két generációval későbbi családtagokra is.

libri.hu

A regény igaz történetek alapján íródott, az író több mint fél tucat emberrel interjúzott hozzá. A történetben megjelenő összes aktus megtörtént valakivel. Közülük csak az egyik áldozatot abuzálták kemény szavakkal vagy erőszakkal, a többi esetben az elkövető „szeretetnyelvként” használta a szexuális visszaélést – mondta a könyv születésének körülményeiről Péterfy-Novák Éva az Átriumban tartott könyvbemutatón.

Az írónak is vannak tapasztalatai a témában, még ha nem is családon belülről: tulajdonképpen 5-6 éves korától egészen 50 éves koráig érték ilyen élmények. Először a szomszéd fiú vitte ki rendszeresen a rétre, hogy ott ráfeküdjön és fogdossa, később az ajtószomszéd csókolgatta – egészen az író 12 éves koráig, amikor aztán a férfi főbe lőtte magát. „Majdnem az egész életemet végigkísérte. Később tanárokkal, kollégákkal fordult elő ilyen, úgy éreztem, biztos a fejemre van írva, hogy nem fogok róla beszélni. Pedig nem vagyok kifejezetten áldozattípus.”

Feloldani a traumát

Boldogan bújok hozzá, ő meg viccesen megnyalja az arcomat, pont úgy, mint ahogyan Cilike nyalogatja a kiscicáit. Finoman, óvatosan, féltően. Nevetek, mert csiklandós érzés. Tatus is nevet. Azt javasolja, legyen ez a mi kettőnk titkos játéka. Azt mondja, hogy ezt csak akkor szabad, ha más nem látja, mert ez szeretetnyaldosás, és nem kell senkinek tudnia. Mert megsértődnének, amiért őket nem nyalogatja. De hát őket nem szereti annyira, mint engem, persze, hogy nem csinálja ezt velük.

Az Apád előtt ne vetkőzz! húsbavágó pontossággal tárja fel a bántalmazás természetrajzát. Nyilvánvalóan szükség van olyan történetekre, amelyek nem prospektusszerűen ábrázolják az abúzust, hanem olyan formában, amely sokak számára elérhető és befogadható. Már csak azért is, mert az áldozatok számára iszonyúan nehéz már azt beazonosítani, hogy egyáltalán molesztálták őket. És azzal sem könnyű megbirkózniuk, hogy miként gyűlölhetnek valakit, aki szerette őket, vagy gondoskodott róluk.

AFP / Voisin / Phanie

„A bántalmazásnak, az erőszak ábrázolásának története messzire nyúlik vissza (gondoljunk csak a mitológiai történetekre), de általában nem abúzussal találkozunk, hanem természeti katasztrófákkal, háborúkkal. A magyar hagyományban Móricz Zsigmondnál olvashattunk először ilyen típusú – családon belülinek mondható – erőszakábrázolást, amely beégett az emlékezetünkbe” – mondja Térey János arra reflektálva, miért fontos, hogy egy ilyen könyv ott legyen a polcokon.

Péterfy-Novák könyvének ereje abban rejlik, hogy igyekszik megfejteni a bántalmazás lélektanát, hogy kiből, milyen okból lehet erőszaktevő. A miértek mögé néz, mégsem ment fel senkit. Arra keresi a választ, hogy egy kimondatlan, feloldatlan trauma, a képlékeny határok és a zavart szexualitás milyen hatással vannak egy családban, akár több generáción keresztül. És persze felveti a kérdést, hogy hogyan lehet megtörni ezt a láncolatot.

Mérgező körforgás

Orvos-Tóth Noémi transzgenerációs traumákat vizsgáló szakember a bemutatót követő beszélgetésen hangsúlyozta: az abúzus a leggyakrabban a szeretet leple alatt történik, de itt nem szeretetről van szó, nem egy érett érzelemről: „A gonosz gyakran az otthon falain belül lakik. Paradox helyzet, mert épp az bántja a legjobban a gyereket (és ide tartozik minden egyes határátlépés), akitől a legnagyobb biztonságot várná. Vannak jónak tűnő időszakok, amelyekben a gyerek még inkább úgy érzi, hogy nem szabad elárulnia az elkövetőt. Hiszen ne feledjük: a gyerek kötődő lényként jön a világra arra van kódolva, hogy pozitív érzelmi kapcsolatot alakítson ki az őt gondozó felnőttel.”

„A lélek színpadán forgásban van a bántalmazó és a bántalmazott attitűd” – mondta Csiffáry-Vass Réka pszichológus, utalva arra a zavarba ejtő kérdésre, hogy bántalmazott gyerekből később miért lehet bántalmazó felnőtt.

Facebook / Libri Könyvkiadó / Németh Dániel

„A statisztikák alapján nagyjából az áldozatok egyharmada válik maga is elkövetővé. Itt lényeges szerepet játszik, hogy aki abba nő bele, hogy a határai átléphetőek, akár fizikai, szexuális, verbális bántalmazás tekintetében, az esetleg sokkal nehezebben tartja majd tiszteletben akár a saját gyereke határait is, ha odaér” – magyarázta Orvos-Tóth Noémi. Az elkövetőnek tehát a határtartással és a szexualitással vannak problémái: azt szokta meg, hogy az abúzus a normális felnőtt-gyerek között lévő szeretet egyik megnyilvánulása is lehet.

A gyerekkel bizalmi kapcsolatban álló ember gyakran a "mély szeretet", a "különleges kapcsolat", az "izgalmas titoktartás" jegyében bántja, erőszakolja meg áldozatát: a csomagolás a kulcs, hiszen újra és újra olyan mondatokat ismétel, amelyekkel elhiteti a gyerekkel, hogy különleges, bízhat benne, és teljesen normális, ami történik. Miközben eszközként használja őt a vágyai kielégítésére.

Az elfordított tekintetek felelőssége

A könyvből egyértelműen látszik, hogy Péterfy-Novák Éva szövege erős lábakon áll, sok munkát fektetett abba, hogy feltárja, milyen koreográfia alapján történik a legtöbb bántalmazás. Egyébként ő maga is nagyon küzdött a regénnyel, négy éven keresztül írta, de a könyvbemutatón elmondta: volt, hogy majdnem egy évig hozzá sem nyúlt a kézirathoz.

Megfigyeltem az interjúk során azt is, hogy akik tudtak erről beszélni, azok már kaptak valamilyen segítséget, tehát részt vettek terápián, aki pedig nem, az alig tudta kimondani a dolgokat

– mondja Péterfy-Novák Éva, aki hitelesen ábrázolja azt is, hogy mennyire diszfunkcionálisan működnek ezek a családok.

A legnagyobb veszélyben az elhanyagolt gyerekek vannak, akikre nem figyelnek, vagy akik egyenesen szeretetlen közegben nőnek fel: velük a legkönnyebb elhitetni, hogy így is működhet egy szeretetteljes kapcsolat. Az író a regényben ügyesen játszik az ajtó mögött lopakodó, vagy épp a benti szobában horkoló családtagokkal: jellemző, hogy a bántalmazott gyerek környezete egyébként észleli a jelzéseket, mégis elmulasztja a feladatát.

Facebook / Libri Könyvkiadó / Németh Dániel

„Gyakran találkozunk azzal, hogy az áldozatok nagyon mély dühöt éreznek az elkövető iránt, de még jobban haragszanak a csendestársra, aki tudott a dologról valamilyen formában, de elfordította a fejét. Pedig az abúzus az egész családi rendszert érinti” – mondta Orvos-Tóth Noémi.

„Látunk olyan eseteket, amikor egy családban mindenki tudja, hogy a nevelőapa abuzálta a már felnőtt nőt gyerekkorában. És az a felnőtt nő, akinek már két kislánya van, és elmegy meglátogatni az anyját és a nevelőapját, árgus szemekkel figyel, hogy a férfi hogyan és miként nyúl a gyerekeihez, akiknek egyébként súlyos pszichés problémáik vannak – hozott példát a szakember, hangsúlyozva, ha ott egy hatalmas titok, de úgy teszünk, mintha egy nagy, boldog család lennénk, azt a gyerekek is megérzik, és viselik ennek a pszichés terhét. – Az előadásaimon is mindig elmondom: attól, hogy valaminek vége van, még nem múlik el.”

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz (Libri Kiadó)