„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Ziggy Stardustról mintázott Barbie baba a zenész egyik legnagyobb slágerének évfordulójára készült.
50 éves lett David Bowie Space Oddity című száma, ennek alkalmából pedig a Mattel cég elkészítette a földönkívüli alteregó Barbie baba verzióját.
A Bowie-ra keresztelt baba vörös hajú, hatalmas fülbevalót, fémes csillogású nadrágot és felsőt, valamint magas talpú piros csizmát visel.
A gyűjtőknek szánt baba ára 50 dollár (14 500 forint).
Bowie, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is kipróbálta magát, 2016. január 10-én halt meg rákban.
Az énekes-dalszerző és producer, eredeti nevén David Jones 1969-ben vált híressé Space Oddity című számával, majd Ziggy Stardust nevű földönkívüli alteregójával írta be magát a zenetörténetbe.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.