Sziget 2019
Ed Sheerannel nyit, és a fesztivál történetének legdrágább zenekarával, a Foo Fightersszel zár az idei, szám szerint 27. Sziget. Ennek megfelelően az első és az utolsó napra is teltházat várnak a szervezők. De minket az is érdekel, hogy mi lesz a kettő között. Ott leszünk, kövesse velünk ezt az egy hetet!
Azért vagytok itt, hogy zenét hallgassatok, de a csimpánzok nem énekelnek. Ha a csimpánzok nyelvén kellene üdvözölnöm titeket, az így hangozna...
– és tisztességes csimpánzköszöntést imitált pár másodpercig Jane Goodall, mielőtt belevágott profi előadásába a Sziget Nagyszínpadán csütörtök este. A közönség természetesen tombolt a gyönyörűségtől.
Íme, a tudós, aki világhírrel, ENSZ békenagykövetséggel és megszámlálhatatlan elismeréssel a háta mögött még mindig pontosan tudja, hogyan nyerje el egyetlen humoros és egyben önreflektív gesztussal a közönség figyelmét. Nem mintha olyan nagyon meg kellett volna küzdenie érte, hiszen üdvrivallgással fogadták – épp úgy, mint kollégáját, David Attenborough-t a Glastonbury fesztiválon.
A küzdőtéren még alig ülepedett el a Franz Ferdinand-koncerten szétbulizott por, mikor ez a törékeny, ősz hajú nő egy cuki plüsscsimpánzzal a karján besétált a Nagyszínpad közepére. A törékenység persze pusztán a látszat, hiszen a 85 éves nőben akkora erő van még mindig, hogy nem átall az év 300 napjában utazni mindenfelé a világon, és arról beszélni, ami számára a legfontosabb: hogy minden, ami él, összetartozik és összekapcsolódik. Hogy meg kell tanulnunk harmóniában élni a természettel, hiszen ha az szenved, mi is szenvedünk, ám ha a természet virul, az emberiség sorsa is jóra fordul. És ha valamennyien megtesszük, ami ránk hárul ebben a munkában, úgy ez a harmonikus együttélés elérhető cél.
A beszéde előtt úgy konferálták fel Jane Goodallt, mint az egyik legfontosabb fellépőt és gondolkodót a Sziget Fesztivál történetében. Goodall ezután elmondta, milyen út vezetett addig, hogy most ott áll a Sziget közönsége előtt.
Innen nézve pont úgy kezdődött, ahogy megannyi gyereké: szerette az állatokat, és tízévesen eldöntötte, hogy Afrikába fog menni, az állatok közt él majd, és könyveket ír róluk. A felnőttek persze kinevették, hiszen szegények voltak, Afrika túl távolinak tűnt, ő pedig csak egy lány volt. Az anyja viszont nagyon támogatta, és azt mondta neki, ha tényleg ezt akarja, akkor dolgozzon érte keményen, ragadjon meg minden lehetőséget, és ne adja fel.
Goodall így is tett, eljutott Afrikába, és közel hatvan éven át tanulmányozta a csimpánzokat. Ahogy azok fokozatosan a bizalmukba fogadták, úgy értette meg egyre jobban a viselkedésüket. Hogy mennyire hasonlítanak az emberekre, és hogy van saját személyiségük.
A hímek a dominanciáért versengenek, nagynak és erősnek láttatják magukat, amiről – tette hozzá Goodall egy kis mosollyal – sok mai férfi politikus az eszébe jut. A közönség itt persze ismét tombolt, de Goodall, mintha mi sem történt volna, már lépett is tovább, és arról beszélt, hogy a csimpánzok társadalmában éppúgy vannak jó és rossz anyák, mint az emberekében. És hogy a támogató csimpánz anyák olyan utódokat nevelnek, akik náluk többre viszik az életben.
A hasonlóságok persze nem állnak meg itt. Az emberekhez hasonlóan a csimpánzok természetének is van egy nyers és brutális oldala, de ugyanígy képesek szeretetre, együttérzésre és igaz önzetlenségre.
A következő fordulópontot Goodall életében az jelentette, mikor a doktoriját végezve Cambridge-ben azzal szembesült, hogy a korabeli hivatalos tudományos álláspont szerint az emberi faj az egyetlen, amelynek egyedei rendelkeznek személyiséggel, tudattal és érzelmekkel. Szerencsére – mesélte – gyerekkorában volt egy nagyon jó tanára, aki megtanította neki, hogy bár ezek a tudósok nagyon képzettek, ez a tétel tévedés. Ez a tanára a kutyája volt.
A doktorálását követően visszatért Afrikába, hosszú órákat töltött az esőerdőben, és megtanulta, hogyan kapcsolódik össze minden élőlény a nagy rendszerben, és mennyire fontos valamennyi faj, még a legapróbbak is.
Ezek voltak élete legjobb napjai.
Hogy miért hagyta ott mégis az őserdőt?
1986-ban egy konferencián szembesült azzal, hogy a csimpánzok és az őserdők egyre fogynak. És ahogy egyre többet megtudott arról, hogy mi veszélyezteti a csimpánzokat Afrikában, úgy döbbent rá, hogy csak akkor segíthet rajtuk, ha segít a helyi embereken is, akik extrém szegénységben, jó egészségügyi ellátás és iskolák nélkül élnek. Ezért nemzetközi programokat indított, és azóta járja a világot, hogy támogatást szerezzen hozzájuk. A világjárása közben látja azt is, hogyan tesszük tönkre a környezetünket. Elpusztítjuk az erdőket és az óceánokat, nemtörődöm módon égetjük a fosszilis tüzelőanyagokat, az ipari állattartással tönkretesszük a vidéket és fokozzuk az üvegházhatást.
Ennek ellenére Goodall mégis lát okokat a reményre, és előadása végén el is sorolta őket:
- sok az olyan fiatal, akik megváltoztathatja a világot,
- elkezdtük arra használni az agyunkat, hogy harmóniában éljünk a természettel,
- a természet rugalmas ellenállási képessége (rezilienciája): visszatérnek az erdők, mert az emberek kezdik megérteni, hogy a környezet megmentésével a saját jövőjüket biztosítják;
- új esélyt kaptak a kihalás szélére sodródott állatfajok;
- a rettenthetetlen emberi lélek, amely megbirkózik azzal is, ami lehetetlennek tűnik, és nem adja fel.
És ez a rettenthetetlen lélek ott lobogott ebben a nőben is, ahogy mély meggyőződéssel idézte az egyik programjában részt vevő fiatalokat:
Meg tudjuk menteni a világot, ha összefogunk. És meg fogjuk menteni a világot, ha összefogunk.
És ezt vele üvöltötte a tömeg is.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
